
Ludovic Orban
Fotó: PNL
Ezen a héten is folytatódnak a tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtani szándékozott bizalmatlansági indítványról – közölte hétfőn Ludovic Orban, a párt elnöke.
2019. szeptember 16., 16:162019. szeptember 16., 16:16
2019. szeptember 16., 16:412019. szeptember 16., 16:41
Elmondta, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR), a Népi Mozgalom Párttal (PMP) és az RMDSZ-szel már megállapodtak a szövegről, most a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia észrevételeit várják. Orban szerint minél hamarabb be kívánják nyújtani az indítványt, de az összes olyan párt honatyáit fel akarják sorakoztatni mögötte, amely nem támogatja a kormányt. Hozzátette:
Kifejtette, várakozása szerint a hét végére lezárulhatnak az egyeztetések. A néhány héttel ezelőttig a kormánykoalícióban politizáló ALDE kapcsán megjegyezte: az ellenzékbe vonulás után az lenne a normális, ha támogatná az indítványt. Hozzátette: a Pro Románia hajlandónak mutatkozott az indítvány támogatására. Azt is elmondta, hogy a PNL szeretne kormányra kerülni, de elsősorban előre hozott választások kiírását akarja. Leszögezte: az indítványt még a novemberi államfőválasztás előtt be akarják nyújtani.
Eközben az USR nevében a két parlamenti frakcióvezető, Stelian Ion és Adrian Wiener kedd délelőttre egyeztetésre hívta a többi párt vezetőjét, hogy megsürgessék a bizalmatlansági indítvány benyújtását. Indoklásként azt hozták fel, hogy az ALDE és a Pro Románia halogatja az indítvány támogatásának eldöntését. Az USR szerint nem kellene megvárni, amíg 233 támogató aláírás összegyűl – ennyi szavazat szükséges az indítvány sikeréhez és a kormány bukásához –, hiszen már most is fennállnak a benyújtás törvényes feltételei. A párt úgy véli, minden nap késlekedés csak Viorica Dăncilă kormányfő pozícióját erősíti. Az USR szerint a jelenlegi politikai válságnak csakis a bizalmatlansági indítván sikere vethet véget.
Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke úgy nyilatkozott hétfőn, hogy amennyiben Viorica Dăncilă miniszterelnök nem jelenik meg legkésőbb szerdán a parlament előtt egy kormányátszervezési tervvel, a Pro Románia törvényhozói meg fogják szavazni a bizalmatlansági indítványt.
Az ALDE támogatása ugyanakkor nem egyértelmű, mivel a kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a párt több politikusát is sikerült meggyőznie, hogy továbbra is támogassa a kormányt.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!