Hirdetés

Lőszer helyett cukorka

Cukorkával dobtak célba tegnapi tiltakozó akciójukon Bukarestben a rendőrök, így jelezve, annyira szűkös az általuk képviselt intézmény költségvetése, hogy már fegyvereik lőszerére sem futja az állomány büdzséjéből. A rendőrök tiltakozását főként az váltotta ki, hogy a belügyminisztérium korábban bejelentette: a más településen szolgálatot teljesítő rendőrök nem részesülnek többé lakbértámogatásban. A Kilakoltatott Rendőrök Egyesületének első közgyűlése – ezzel a címmel hirdették meg tegnapi, fővárosi tiltakozó akciójukat a rend őrei. A tüntetésen végül 350 rendőr jelent meg, valamennyien a határőröket és rendőröket tömörítő Pro Lex szakszervezeti tömörülés tagjai.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2009. augusztus 11., 13:292009. augusztus 11., 13:29

Megelégelték a siralmas körülményeket

„Tájékoztatjuk Önöket, hogy tűréshatárunk elérte a csúcsot”, „Román rendőr–SOS”, „Nem vagyunk többé hajlandóak hazafias munkára”, „Lakbértámogatás nélkül kilakoltatják a szolgálati érdekből más településekre delegált rendőröket” – szerepelt többek között a tiltakozók kezében tartott molinókon. A rend őrei a tegnapi akció során egyébként egyenruhában sípoltak, hurrogtak és skandáltak kormányellenes szlogeneket. A tüntetők egy beadványban össze is foglalták kéréseiket, a dokumentumot átnyújtották a belügyminisztérium képviselőinek.

A beadvány többek között olyan problémákat említ, mint az ország déli és nyugati határán szolgálatot teljesítő határőrök állásának bizonytalansága, a lakbértámogatások, nyaralási juttatások folyósításának elmaradása, továbbá kérik a kormányt, hogy a későbbiekben tartsák szem előtt a szakszervezetek együttesen elfogadott egységes bérezési törvénytervezetét. Ugyanakkor azt is felróják a kormánynak, hogy még a minimálisan szükséges felszerelést sem biztosítja a rendőrségnek.

Miniszteri ígéretek

A tiltakozók által felvetett problémákra Dan Nica belügyminiszter próbált választ adni. Ha a lakbértámogatás folyósítását nem is tudta szavatolni, arra ígéretet tett, hogy a rendőrség kötelékében dolgozók az év végéig megkapják fizetésüket. Minderről a tárgyalásokat követően Vasile Lincu, a Pro Lex szakszervezet elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint hangsúlyozta, Nica megígérte a bérek folyósítását, bár jelen pillanatban nem állnak a szaktárca rendelkezésére az ehhez szükséges pénzalapok, ám a miniszter szerint a legközelebbi költségvetés-kiigazításkor ezt a gondot orvosolni lehet.

Bukaresten kívül tegnap több erdélyi városban is tiltakozó akciókat tartottak a rend őrei. Gyulafehérváron, Déván mintegy ötven-ötven rendőr vonult a prefektúra és a megyei tanács székhelye elé, míg Marosvásárhelyen száz egyenruhás emelt szót a rendőrségen uralkodó siralmas körülmények ellen.

Dohogás Háromszéken is

A háromszéki rendőröket is felháborította, hogy lakbértámogatás híján haza kellene költözniük a szülővárosukba. A Kovászna megyei rendőrök Dan Nica belügyminiszter lemondását követelik azon kijelentése miatt, amelyben azt tanácsolta, hogy akinek nem tetszik a szaktárca intézkedése, az költözzön haza. Gil Bălănică, az országos rendőrszakszervezet háromszéki elnöke tegnap sajtótájékoztatón elmondta, Kovászna megyében eddig 51 rendőr kapott lakbértámogatást. Sepsiszentgyörgyön 500–600 lej a havi lakbér, a minisztérium a bérleti szerződés alapján térítette meg a költségeket. Ezt a támogatást már két hónapja nem folyósítják az érintetteknek, a szaktárca összesen több mint 50 ezer lejjel tartozik a háromszéki rendőröknek. A szakszervezeti vezető sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, felelőtlennek tartják a miniszter korábbi javaslatát, hogy akik albérletben laknak, költözzenek haza. „A Bukarestben dolgozó rendőrök 90 százaléka nem fővárosi, ezzel a módszerrel a főváros rendőr nélkül maradna” – fogalmazott Gil Bălănică.

Csak heten készülnek haza

A Kovászna megyében tevékenykedő, albérletben lakó rendőrök közül hét fontolgatja, hogy hazaköltözik. A többség, vagyis 44 kivitelezhetetlennek tartja a miniszter javaslatát. Szerintük ugyanis az nem elég, hogy nekik biztosítják a szülővárosukban a munkahelyet, hiszen a családjukat is vinniük kell. Mint mondták, ha költözniük kell, a feleségük nehezen találna új állást, és a gyerekeiket is megviselné, ha a megszokott óvodából-iskolából át kellene iratkozniuk egy másikba.

Mint bejelentették, a Kovászna megyei rendőrök augusztus 16. és 21. között szerveznek tiltakozó megmozdulásokat. Naponta mintegy száz rendőrt mozgósítanak, a tiltakozók fele a prefektúra elé vonul, a többiek a megyei rendőrség székháza elé állnak ki, minden délelőtt két órán át. Gil Bălănică elmondta, a rendőrök szabadidejükben tiltakoznak, szolgálati időben ez tilos. A tüntetés során közönségszolgálati, bűnmegelőzési tevékenységet is végeznek, szívesen válaszolnak a kérdésekre és nyújtanak eligazítást.

A szakszervezeti vezető azt is közölte, hogy eddig is minden évben tíz hónapra számolták ki a belügyminisztérium a büdzséjét, de a gazdasági növekedés idején nem okozott gondot a költségvetés-kiigazítás. Idén azonban az utolsó két hónap fedezetlen, folyamatos költségvetési megszorítások között dolgoznak. A rendőrségnek adósságai vannak, nem tudják fizetni a közköltséget, a bűnügyi-orvosi vizsgálatokat, és korlátozták az üzemanyag-fogyasztást is.

A marosvásárhelyi prefektúra előtt Kolozs, Beszterce és Maros megyéből érkeztek tüntetni a rendőrök. A több mint száz tiltakozó plakátokkal érkezett, melyben összefoglalták követeléseiket. A feliratok között szerepel a figyelmeztetés: „Most készítik elő az Első Kasza programot” – mellyel a gazdasági válság ellen kidolgozott programokat kifogásolják.

A Brassóban felvonuló rendőr-tüntetők azt kérték, tartsák be a törvényt azok is, akik alkották őket. Szerintük a rendőrcsaládokat anyagi csődbe viszi a rendszer, amely nem fizeti a lakóhelyüktől távol levő helyekre kihelyezett rendőrök lakbérét, sem a túlórákat, munkájukat meg lehetetlenné teszi a hiányos felszerelés. A Brassó megyei rendőrök kijelentették, amennyiben nem talál a kormány megoldást a problémákra, tovább folytatják a tüntetéseket, más, legális formákhoz folyamodva.

Fehér megyében csaknem ötven rendőr vonult fel a gyulafehérvári közigazgatási hivatal előtt. A Pro Lex szakszervezet Fehér megyei elnöke, Florin Drăgan elmondta, nemcsak harminc százalékos személyzeti hiánnyal küszködnek, de a szolgálati rendőrautók kilencven százaléka is használaton kívül van, mert nem áll elegendő üzemanyag a rendelkezésükre. Az elnök szerint Gyulafehérváron a biztonságiak gyalog közlekednek, mivel csak egy autó áll rendelkezésre, ez egyébként megmagyarázza, hogy a rendőrség későn reagál a sürgősségi esetekre. Florin Drăgan szerint a helyzet még siralmasabb lenne, ha a Fehér megyei tanács nem utalna ki a rendőrség számára havonta negyven liter üzemanyagot.

Hunyad megyében a személyzeti hiány mellett az alkalmatlan körülmények között való dolgozás miatt is utcára vonultak a rendőrök. A Pro Lex Hunyad megyei képviselője, Victor Morar azt nyilatkozta, 150 betöltetlen állás van a rendőrség keretén belül, ezért a dolgozók plusz órákat kell vállaljanak, amit nem fizetnek ki, de helyenként szabad napokkal egyenlítik ezt ki, falvakon azonban ez sem lehetséges a munkaerőhiány miatt. A munkakörülményeket tekintve az elnök elmondta, több faluban is olyan rendőrségi épületek vannak, amik javításra szorulnak, kis termekben van összezsúfolva az iroda.

Sebastian Stănculescu, a Pro Lex Hunyad megyei alelnöke szerint a rendőrök minden hónapban saját fizetésükből pótolnak össze annyi pénzt, amiből irodai felszerelést tudnak vásárolni és takarítószemélyzetet fizetni. A tiltakozó rendőrök nem kérnek fizetésemelést, csupán az alapvető kondíciók biztosítását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés