2009. január 19., 14:292009. január 19., 14:29
Dragnea jelölését Emil Boc kormányfőnek is jóvá kell hagynia, Traian Băsescu államfőnek pedig elnöki rendelettel kell elfogadnia.
A 46 éves, mérnök végzettségű Liviu Dragnea közigazgatási vezetői képesítéssel is rendelkezik. A Teleorman megyei PSD elnöke, a tavaly nyári helyhatósági választásokon pedig harmadszorra is elnyerte a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. Dragnea 2000 előtt az egykori Demokrata Párt tagja és alelnöke volt, a PD színeiben pedig Teleorman megye prefektusaként is tevékenykedett. A 2000-es parlamenti választások után átiratkozott a PSD-be, öt év múlva pedig a párt alelnökévé választották.
A romániai média Dragneát is a PSD egyik helyi \"kiskirályaként\" tartja számon Marian Oprişan, Radu Mazăre és Nicuşor Constantinescu mellett. A tavaly őszi parlamenti választásokat megelőzően Dragnea volt a PSD kampányának egyik irányítója Miron Mitrea mellett. A választások után a szociáldemokraták Ion Iliescu és Adrian Năstase vezette szárnya mellé állt, amely ellenezte, hogy a PSD a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) alakítson kormányt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).