Az egyik ilyen dokumentum a PNL jobboldali politikai tömb kialakítására irányuló törekvéseiről szól Moldova Köztársaságban. Az okmány keltezésének időpontja 2006. május 20., és a SRI igazgatóhelyettesének, Florian Coldeának aláírása is szerepel rajta. Mugur Ciuvică, a GIP vezetője vizsgálatot kért a SRI ellen, a nyilvántartási csoport feladatkörének nyilvánosságra hozását javasolta, és követelte, hogy fedjék fel azon személyek és intézmények nevét, akiknek a SRI továbbította a szóban forgó dokumentumokat.
Norica Nicolai tegnap úgy nyilatkozott, a SRI-t felügyelő parlamenti bizottságnak kell kivizsgálnia az ügyet, és ki kell deríteni, hogy folytatott-e a SRI politikai rendőrségi tevékenységet, mivel – mint fogalmazott – amennyiben a vádak beigazolódnak, az veszélybe sodorhatja a jogállamiság intézményét. A szenátor szerint ha kiderül, hogy a SRI kötelékében olyan személyek tevékenykednek, akik politikai érdekeket vagy politikusokat szolgálnak, akkor ezeknek ki kell lépniük a testületből, annak feladata ugyanis az állampolgárok szolgálata és a nemzetbiztonság védelme. A bizottság már tegnap be is idézte George Maior SRI-igazgatót, aki cáfolta a GIP vádjait. „Nem figyelték meg sem Norica Nicolait, sem bármelyik politikai pártot. Konkrét esetről van szó, amely konkrét személyeket érint, és állunk a bizottság rendelkezésére a vonatkozó anyagokkal együtt. Hamarosan kiderül, hogy a bemutatott dokumentumok valódiak vagy sem” – nyilatkozta a SRI-főnök. Maior azt is elmondta, az általa vezetett intézményben belső vizsgálat indul a helyzet tisztázására, amely hét nap múlva ér véget. Egyben visszautasította, hogy a SRI politikai rendőrségi tevékenységet folytatott volna.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.