
Mișu Negrițoiu
Fotó: The Romania Journal
Leváltotta csütörtökön a román parlament Mișu Negrițoiut, a romániai biztosítási piacokat ellenőrző Pénzügyi Felügyelet (ASF) elnökét.
2017. május 11., 16:572017. május 11., 16:57
Mișu Negrițoiu visszahívását a Pénzügyi Felügyelet elnöki tisztségéből valamennyi párt megszavazta, 238-an voksoltak a visszahívási javaslat mellett, egyetlen ellenszavazatot sem számoltak.
A leváltásra számítani lehetett, miután Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke már április 27-én bejelentette, a kormánykoalícióban döntés született a korábban bankigazgatóként dolgozó Negrițoiu menesztéséről. Neki főként
A román kormány tavaly szeptemberben ideiglenesen befagyasztotta a kgfb-k árát, miután a fuvarozók rendszeres forgalomlassító megmozdulásokkal tiltakoztak a kgfb drasztikus drágulása ellen. A biztosítási kötvények ára másfél év alatt átlagosan másfélszeresére, esetenként pedig többszörösére emelkedett a piacvezető Astra és a Carpatica biztosító csődje nyomán.
Áprilisban a PSD azért is megorrolt a felügyelet vezetőségére, mert a román média szerint csak a fő kormánypárt unszolására volt hajlandó megbüntetni a holland NN Pensii biztosítót, amely levélben értesítette ügyfeleit, hogy államosíthatják a kötelező magánnyugdíjakat, amit a román kormány időközben többször cáfolt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!