Hirdetés

Letartóztatták Hrebenciuc fiát

Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a legfelsőbb bíróság az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében Andrei Hrebenciucot, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő szociáldemokrata párti (PSD) politikus, Viorel Hrebenciuc fiát, valamint Gheorghe Paltin Sturdzát, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint kedvezményezettje volt a törvénytelenségeknek.

Balogh Levente

2014. október 26., 16:002014. október 26., 16:00

2014. október 26., 20:452014. október 26., 20:45

A bírák a brassói DNA kérésére döntöttek a két csütörtökön őrizetbe vett gyanúsított harminc napos előzetes letartóztatásáról.

Andrei Hrebenciucot azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezetet hozott létre, és bűnrészesként befolyással üzérkedésben és pénzmosásban működött közre, Sturdzát pedig a bűnszervezet létrehozása mellett vesztegetéssel és különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélésre való felbujtással.

Az ügyészek szerint az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Ioan Adam brassói PSD-s képviselő közreműködésével 2012-ben Sturdza arra kérte a Kovászna megyei törvényszék két bíráját, Ördög Loránd Andrást és Gabriel Uţát, hogy olyan ítéletet hozzanak, amely révén a bizonyítékokat részrehajlóan értelmezve és a tényeket eltorzítva 303 888 615 eurós kárt okoztak a Romsilva állami erdőgazdaságnak, ami a visszaszolgáltatott 43 227 hektárnyi erdő értéke.

Cazanciuc: nem gyakoroltak rám nyomást
Sem Dan Șova, sem Viorel Hrebenciuc nem gyakorolt nyomást Robert Cazanciuc igazságügy-miniszterre annak érdekében, hogy fogadjanak el új amnesztiatörvényt, vagy hogy módosítsák a korrupcióellenes törvény pártvezetőkre vonatkozó cikkelyét – ezt maga a miniszter jelentette ki pénteken. Cazanciuc leszögezte: a két PSD-s politikus közül egyik sem lépett kapcsolatba vele.

A bírósági döntést követően Sturdza, Viorel Hrebenciuc, Ioan Adam, valamint további személyek – Daniel Constantin Călugăr, Ioan Gheorghe Varga és Dan Costin Bengescu – bűnszervezetet hoztak létre, amely befolyással való üzérkedés útján tett szert jövedelemre azzal a céllal, hogy a lehető leghamarabb kiállítsák a tulajdonosi bizonylatokat, és eladhassák az ily módon megszerzett erdőket.

Viorel Hrebenciuc pénteken tagadta az ellene és a fia ellen felhozott vádakat, „disznóságnak” nevezve az ügyet, és azt állítva, hogy nincs szó törvénytelen restitúcióról, mivel nem történt semmilyen visszaszolgáltatás, és nem volt károkozás.

Mint arról beszámoltunk, a PSD egyik legbefolyásosabb politikusának, főtárgyalójának számító Hrebenciuc az ellene zajló korrupciós eljárások miatt – két másik ügyben is nyomoznak ellene – kedden lemondott képviselői mandátumáról. A DNA a visszaszolgáltatási ügyben az ő előzetes letartóztatásba helyezését is kezdeményezte, ez akkor történhet meg, ha a képviselőházban lezajlik a mandátum megszűnésének megállapítását célzó procedúra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés