Hirdetés

Letartóztatási parancs és körözés Ghiţă ellen

Letartóztatási parancsot adott ki a legfelsőbb bíróság csütörtökön Sebastian Ghiţă volt szociáldemokrata párti képviselő ellen, aki ellen több korrupciós ügyben is eljárás zajlik, és aki december 21-e óta szökésben van.

Balogh Levente

2017. január 05., 17:382017. január 05., 17:38

Ezt követően a rendőrség országos körözést adott ki. A bírák az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésének eleget téve adtak utasítást az óvadék ellenében elrendelt hatósági felügyelet előzetes letartóztatásra történő módosítására, miután Ghiţă megszegte a hatósági felügyelet szabályait. A kényszerintézkedés értelmében ugyanis hetente jelentkeznie kellett volna a lakhelye szerint illetékes rendőrőrsön, illetve minden egyes alkalommal, amikor az ügyészek beidézték. Ő azonban nyomtalanul eltűnt, és azóta csupán azokban a videofelvételekben bukkant fel, amelyeket saját hírcsatornája, a Romania TV sugárzott, és amelyekben visszaélésekkel vádolta meg az igazságszolgáltatást.

Ghiţă ellen többek között a Tony Blair volt brit kormányfő 2012-es bukaresti látogatása körüli rendellenességek miatt zajlik eljárás. Mint arról beszámoltunk, a volt szociáldemokrata, majd független képviselőt, aki végül belépett a soviniszta Egységes Románia Pártba (PRU), a Victor Ponta volt PSD-s kormányfő elleni újabb eljárás során gyanúsították meg. Ponta a korrupcióellenes ügyészek szerint még pártelnökként jogosulatlan haszonra tett szert, amikor a 2012-es választások előtt kenőpénzt kapott egy személytől, hogy olyan választókerületben indítsa őt a párt színeiben, ahol biztosan mandátumot szerez. Az ügyben eljáró ploieşti-i DNA meggyanúsította a Pontához közel álló Sebastian Ghiţăt is, aki 2012-ben a PSD színeiben jutott be a parlamentbe, mivel a az ügyészek szerint 220 ezer eurót fizetett arra, hogy Tony Blair Romániába látogasson. A látogatást Ponta kampánycélokra használta fel.

A korrupcióellenes ügyészek emellett vesztegetéssel, zsarolással és befolyás vásárlásával is gyanúsítják a volt politikust. Egyrészt azzal, hogy a nyomozásra vonatkozó titkos információkat szerzett meg a ploieşti-i táblabírósági ügyészség által vizsgált ügyről, hogy két vizsgált személyt, illetve olyan cégeket védjen, amelyben érdekeltségei voltak. Az információt a megyei rendőrség egyik tagjától szerezte, akinek cserében előléptetést ígért.

Azzal is gyanúsítják, hogy 2011-ben fiktív szerződés megkötésére bírt rá egy céget annak fejében, hogy leállítsák az általa ellenőrzött tévécsatornán a cég ellen zajló kampányt. Cserébe 500 000 euróról szóló fiktív szerződést kötöttek. Emellett egy közlekedési kihágás után közbenjárt, hogy ne vonják be a jogosítványát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés