
Ilie Bolojan a Háromoldalú egyeztető Tanács ülésén, amelyen a minimálbér-emelés fő téma volt
Fotó: gov.ro
A jövő évi bruttó minimálbér volt a fő témája a Háromoldalú Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésének. A munkáltatók a minimálbér szinten tartása, a szakszervezetek az emelése mellett kardoskodtak.
2025. december 10., 21:522025. december 10., 21:52
A kormány közleménye szerint Ilie Bolojan miniszterelnök az egyeztetésen hangsúlyozta, hogy a minimálbér emelése védené ugyan a kisjövedelműek vásárlóerejét, de számos negatív hatása is lenne. Ezek között említette az inflációs spirált, valamint a kisvállalkozásokra nehezedő nyomást, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetne a vendéglátóiparban, a bútoriparban és a könnyűiparban. Az állami szektorban a személyi kiadások növekedését vonná maga után az intézkedés – tette hozzá a kormányfő az Agerpres hírügynökség szerint.
A munkáltatói szövetségek képviselői a bruttó minimálbér jelenlegi, 4050 lejes szinten tartása mellett érveltek.
A szakszervezetek a minimálbér emelése mellett foglaltak állást, hangsúlyozva, hogy ez rendkívül fontos lenne a vásárlóerő védelme érdekében. Ilie Bolojan az ülésen kijelentette, hogy a kormány megvizsgálja a társadalmi partnerek érveit és még karácsony előtt dönt a jövő évi minimálbérről.

A kormány arra készül, hogy a jelenlegi szinten fagyassza be a minimálbért jövőre – közölte a Digi 24 hírcsatorna kormányzati forrásokra hivatkozva.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!