Lemondott hétfőn tisztségéről az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) elnöke, George Băeşu, valamint a két alelnök az intézménynél uralkodó áldatlan állapotok miatt.
2015. március 02., 18:152015. március 02., 18:15
A távozó vezetők átiratban fordultak Victor Ponta miniszterelnökhöz, amelyben felpanaszolják: több tízezer eurós kártérítéseket követelnek a hatóságtól, amiért a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül nem fizették ki a megítélt kárpótlást. Több, évek óta húzódó ügyről van szó, amelyek némelyikében már jogerős bírósági ítélet is született.
Băeşu szerint több ezer per zajlik az intézmény ellen. A távozó vezető úgy véli, nem azért perelték be őket, mert nem végzik jól a feladatukat, hanem azért, mert nem 30 napon belül végzik el. Úgy vélte, ezáltal igazságtalanság történik, hiszen velük fizettetnék ki a fájdalomdíjakat, miközben – szerinte – épp ők voltak azok, akik feltárták a restitúciós folyamatban előforduló törvénytelenségeket.
Ponta hétfőn úgy vélte, az ANRP-nél nagyon súlyos a helyzet, de igazat ad a távozó vezetőknek. Közölte, a pénzügyi és az igazságügyi tárca a lehető leghamarabb megoldást keres a hatóság működésének biztosítására.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!