2009. január 13., 16:252009. január 13., 16:25
A PSD Ilfov megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Oprea azzal indokolta meghátrálását, hogy nem kívánja gyengíteni a kormánykoalíció stabilitását, ugyanakkor leszögezte: törvényesnek és helyesnek tartja, hogy a tárcához hozzáértés és nem pártbeli csoportérdekek alapján nevezett ki államtitkárokat. „Bizonyos személyeket zavart, hogy törvényi felhatalmazásommal élve szigorúan a szakmai kompetenciát vettem figyelembe, amikor javaslatot tettem a kormányfőnek a minisztérium vezető tisztviselőinek személyére. Ebből azonban nem vagyok hajlandó engedni, és nem kívánok aktatologató bábminiszterré válni” – jelentette ki Oprea.
A nyugalmazott hadseregtábornokot – aki 2008-ig PSD-s honatya, korábban a Năstase-kormány tárca nélküli minisztere és Bukarest prefektusa volt – alakulata egyszerűen árulónak kiáltotta ki amiatt, hogy a pártvezetőség tudta nélkül nevezett ki négy államtitkárt, a belügyi hírszerzés irányítását pedig a hivatalt korábban évekig ellátó Virgil Ardelean tábornokra bízta. Sőt a PSD vezetősége azzal vádolja Opreát, hogy asszisztált Băsescu állítólagos tervéhez, miszerint a Demokrata-Liberális Párt megpróbál átcsábítani táborába szocdem parlamenti képviselőket, hogy aztán kitúrja a Mircea Geoană vezette alakulatot a hatalomból. Tegnap egyébként Marian Vanghelie, a párt bukaresti szervezetének elnöke leszögezte: ha Emil Boc nem fogadta volna el Oprea lemondását, a PSD minden bizonnyal kivonul a kormányból. Ezzel egyébként korántsem ért véget a szociáldemokraták háza táján dúló belharc: az Ilfov megyei szervezet több száz tagja tüntetett a párt fővárosi székháza előtt, követelve, hogy a PSD ne zárja ki soraiból Gabriel Oprea területi elnököt. Viorel Hrebenciuc, az alakulat képviselőházi frakcióvezetője az ilfoviak tiltakozására úgy reagált: ha a „pártfegyelem” megteremtése megkívánja, akár fel is oszlathatják a területi szervezetet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).