Hirdetés

Lemondott PNL-tagságáról Vosganian

Lemondott pénteken párttagságáról Varujan Vosganian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Lemondását azt követően jelentette be, hogy a párt több vezető politikusa is távozását követelte annak nyomán, hogy a szenátor ügyében a felsőház nem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás beindítására vonatkozó DNA-kérést. 

Balogh Levente

2015. február 15., 14:132015. február 15., 14:13

A felszólítás a párt legfelsőbb köreiből érkezett: Alina Gorghiu, a PNL társelnöke pénteken szólította fel, hogy mondjon le párttagságáról.

A sort ugyanakkor Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke nyitotta még csütörtökön este. „Egyértelmű kívánok lenni: ha a szenátus még egy okot akart arra, hogy nevetséges legyen, akkor sikerrel járt. És ezt sajnálom, mivel én is a szenátus tagja vagyok. (…) Akik a kibővült PNL-ben megértették a november 16-i szavazás üzenetét és Klaus Johannis álláspontját, azok tudták, hogyan kell szavazniuk. Ezért ígéretet tettünk arra, hogy komoly belső elemzést végzünk a pártban. Nem személyekről van szó, hanem elvekről” – jangoztatta Blaga egy csütörtök esti televíziós műsorban, úgy vélve, Vosganiannak már csak becsületből is le kellene mondania PNL-tagságáról.

Alin Tişe szenátor, a PNL alelnöke is azt kérte Vosganiantól, mondjon le párttagságáról, nehogy az a vád érhesse a PNL-t, hogy védelmezi őt az igazságszolgáltatás ellen. Hasonlóan fogalmazott a párt másik alelnöke, Raluca Turcan is.

Georgiana Hossu, a Szervezettbűnözés- és Terrorelllenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze közölte: amennyiben a nyomozás során újabb adatokra bukkannak Vosganian szerepével kapcsolatban, ismét kérni fogják a szenátustól a bűnvádi eljárás jóváhagyását.

Mint arról beszámoltunk, a szenátus csütörtökön immár másodízben utasította el az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését. Az ügyészek azzal gyanúsítják Vosganiant, hogy gazdasági miniszterként összejátszott Ioan Niculae üzletemberrel, és közbenjárt annak értekében, hogy az üzletember Interagro nevű cége a piaci árnál jóval olcsóbban jusson földgázhoz a Romhaz állami földgázvállalattól.

Vosganiant ezért – egy másik volt gazdasági miniszterrel, Adriean Videanuval együtt – bűnszervezet létrehozásával és hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Vosganian azonban ártatlannak vallja magát, és a szenátusban immár másodszor is sikerült könnyes szemmel előadott védőbeszédével meggyőznie kollégáit, akik eközben egy másik, hivatali visszaéléssel gyanúsított volt gazdasági miniszter, Ion Ariton esetében jóváhagyták a bűnvádi eljárást.

Varujan Voshanian 1990 és 1996 között a romániai örmények képviseletében volt parlamenti képviselő, majd 1996-tól 2000-ig a Romániai Alternatíva Pártja színeiben volt szenátor. Miután pártja immár Jobboldali Erők Szövetsége néven 2000-ben nem jutott be a parlamentbe, összeolvadt a PNL-lel, így Vosganian 2004-ben már a liberálisok színeiben nyert szenátori mandátumot.

Két ízben vezette a gazdasági tárcát: először 2006 és 2008 között a Tăriceanu-kormányban, majd 2012 decemberétől 2013 októberéig a második Ponta-kabinetben, amelyből azért távozott, mert összekülönbözött a koalíciós partner szociáldemokratákkal, amiért azok minden, liberálisok vezette minisztérium mellett létrehoztak egy hasonló hatáskörökkel rendelkező, szociáldemokrata irányítású tárca nélküli miniszteri posztot, amely jóval több forrás fölött rendelkezett, mint a liberális miniszter vezette tárca.

Az irodalmárként is ismert Vosganian a Román Írószövetség első alelnöke, az örményországi írószövetség Nobel-díjra jelölte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés