
Lemond az Állandó Választási Hatóság (AEP) élén elfoglalt tisztségéről a korrupció gyanújával őrizetbe vett Ana Maria Pătru – jelentette be kedd este a gyanúsított ügyvédje, Cristian Ene.
2016. november 16., 08:332016. november 16., 08:33
2016. november 16., 12:272016. november 16., 12:27
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ploieşti-i kirendeltségének ügyészei kedden indítottak eljárást Ana Maria Pătru ellen, akit korábbi alelnöki minőségében elkövetett háromrendbeli befolyással való üzérkedéssel és kétrendbeli pénzmosással gyanúsítanak.
A vádhatóság szerint az AEP alelnöki minőségében Pătru 2008-ban egy bukaresti ingatlan árát, 210 ezer eurót kért egy kereskedelmi társaságtól és ezt 2009-ben meg is kapta. Ana Maria Pătru megígérte, ezért az összegért cserében elintézi, hogy a cég akkor és a jövőben is, bizonyos szolgáltatói szerződéseket köthessen az AEP-vel, és ez meg is történt.
Sajtóértesülések szerint a DNA a választási folyamat során használt számítógépes programok beszerzésére vonatkozó szerződéseket vizsgálta át, illetve azt, hogy milyen körülmnyek között kötötték meg az illető szerződéseket.
„2009-ben Ana Maria Pătru titkosította a 210 ezer euró útját úgy, hogy több fiktív üzleti tevékenység során az összeg körbejárt néhány cégnél, köztük annál, amely az AEP-vel szerződött és egy másiknál is, amelyet férjén keresztül Ana Maria Pătru ellenőrzött\' – idézi a DNA közleményét az Agerpres hírügynökség. Az ügyészek úgy tudják, hogy Ana Maria Pătru, ugyancsak az AEP alelnökeként, 2011-ben egy Land Rover terepjáró ellenértékét kérte ugyanennek a cégnek a képviselőitől, ebből 15 ezer eurót kapott meg.
„Ugyancsak 2011-ben Ana Maria Pătru egy másik cég képviselőjétől 50 ezer eurót kért és kapott, amelyért megígérte, és el is intézte, hogy az illetőt kihallgatáson fogadják a gazdasági minisztériumban. Az előbb leírt, két befolyással való üzérkedésért kapott pénzből vásárolt egy Land Rover terepjárót, amit, hogy elrejtse a valós tulajdonos kilétét, más nevére íratott be a forgalomba\" – mutat rá a DNA.
Ana Maria Pătrut kedd este őrizetbe vette a DNA, miután délelőtt házkutatást tartottak voluntari-i lakásán. Az ügyészség kezdeményezte a választási hatóság hivataláról lemondott elnökének előzetes letartóztatását.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!