Hirdetés

Lehet még esély arra, hogy a PSD folytassa a kormányalakítási tárgyalásokat

PSD

Ismét leülnek? Egyes értesülések szerint a PSD visszatérhet a tárgyalóasztalhoz

Fotó: PNL

Még lehet esély arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) folytassa a kormányalakítási tárgyalásokat, miután Marcel Ciolacu pártelnök csütörtökön bejelentette: a párt visszalép, de ellenzékből hajlandó megszavazni a jobboldali kisebbségi kormányt.

Krónika

2024. december 20., 08:272024. december 20., 08:27

Legalábbis ezt közölte a Digi 24 hírcsatorna saját, a PSD szándékait ismerő forrásokból származó értesüléseire hivatkozva.

Eszerint Ciolacu a bejelentés után találkozott Ilie Bolojannal, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökével, Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel pedig telefonon beszélt.

Hirdetés

Ennek nyomán előfordulhat, hogy pénteken ismét leülnek tárgyalni a leendő koalíciós kormányról.

Ciolacu egyébként péntektől – amikor összeül az új parlament – már csak ügyvivő miniszterelnökként tevékenykedik.

Mint arról beszámoltunk, Ciolacu hivatalosan azzal indokolta a PSD visszalépését a tárgyalásoktól, hogy a jelenlegi és leendő koalíciós partner PNL egyes vezetői – Ilie Bolojan és Ciprian Ciucu, a párt első alelnöke – sértő nyilatkozatokat tettek a PSD kapcsán. Ciolacu Ciucu azon kijelentését sérelmezte, amely szerint úgy érzik, hogy bemocskolják magukat a PSD_vel folytatott közös kormányzás során.

Ciucu utólag ezt úgy magyarázta, hogy nem a saját álláspontjáról van szó, csak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) retorikáját idézte.

Bolojan minden esetre úgy döntött, hogy Ciucu nem vesz részt a további koalíciós egyeztetéseken.

Csak ürügy a PSD-elnök sértődése

Az értesülések szerint egyébként

a Ciolacu által felhozott indok inkább csupán ürügy: valójában a költségvetési hiány lefaragásához szükséges megszorító intézkedésekhez nem akarja a nevét adni.

A kiszivárgott hírek szerint Bolojan azt kérte Ciolacutól, hogy még a pénteken ügyvivővé váló kormány fogadja el a megszorító intézkedéseket – a január elsején esedékes nyugdíjemelés elhalasztását, illetve a közalkalmazotti bérek és a nekik járó élelmiszer- és túlórapótlékok befagyasztását –, hogy azok ne a hamarosan felálló új kormányt terheljék.

korábban írtuk

Kisebbségi, stabil, nemzeti egységkormány? Csak úgy röpködnek a javaslatok Bukarestben
Kisebbségi, stabil, nemzeti egységkormány? Csak úgy röpködnek a javaslatok Bukarestben

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vállalja a kormányzást, de egy becsületes és reformokat felvállaló kormányt szeretne – fejtette ki csütörtökön Elena Lasconi, az alakulat elnöke.

Ciolacu viszont nem akarta, hogy a megszorítások az ő nevéhez kapcsolódjanak, így azokat az új kormánynak kell majd elfogadnia, amelyben az eredeti elképzelések szerint szintén ő lett volna a miniszterelnök, bár ez egyrészt a PSD koalíciós tárgyalásoktól való visszalépése, másrészt amiatt vált kérdésessé, mert kiszivárgott hírek szerint már amúgy sem szívesen vállalta volna a tisztséget – éppen a megszorítások miatt.

Ha már a PSD nem kormányozna, mások igen

Amúgy ha a PSD nem vállalná a kormányzást, attól még akad jelentkező:

George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke csütörtökön este nemzeti egységkormány alakítására tett javaslatot.

„Az AUR rendelkezik a képességgel, a kapacitással, az akarattal és a tudással, hogy átvegye a kormányzást Romániában, a december 1-jén és november 24-én szavazó románok akaratának megfelelően. Mi úgy értelmezzük, hogy az államelnöki tisztség december 22-vel kezdődően betöltetlen lesz, és a szenátus elnökének kell átvennie ügyvivő jelleggel a tisztséget” – mondta Simion.

Az AUR elnöke szerint pártja az egyetlen konzervatív szuverenista párt a román és az Európai Parlamentben, de hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni minden párttal és törvényhozóval, hogy együtt visszaállítsák Romániában a demokráciát és visszatérjenek a törvényes és alkotmányos keretekhez.

Simion ugyanakkor elismételte, hogy az AUR Călin Georgescut támogatja az államelnöki tisztségre.

korábban írtuk

Kivonul a PSD a koalíciós tárgyalásokról, jobbközép kisebbségi kormány jöhet
Kivonul a PSD a koalíciós tárgyalásokról, jobbközép kisebbségi kormány jöhet

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kivonul a koalíciós tárgyalásokról, de hajlandó lesz a parlamentben megszavazni egy jobboldali kisebbségi kormányt – ezt Marcel Ciolacu leköszönő miniszterelnök, a párt elnöke jelentette be közösségi oldalán.

Közben a kormányra lépését nyolc feltételhez – köztük Klaus Iohannis államfő mandátuma meghosszabbításának elvetéséhez és a hírszerzési vezetők menesztéséhez – kötő USR elnöke,

Elena Lasconi arról beszélt: pártja vállalná a kormányzást, de egy becsületes és reformokat felvállaló kormányt szeretne.

Az USR-es politikus szerint egy kisebbségi kormány nem jelent stabil megoldást, nem tudja véghez vinni a szükséges reformokat.

Lasconi szerint az elsődleges reform az állam átszervezése, amely nem a polgárok érdekében működik; csökkenteni kell a haszontalan kiadásokat, a központi apparátust, és meg kell reformálni az igazságszolgáltatást.

Egyesek a PNL és az AUR összefogását szeretnék
A PNL és az AUR összefogását szorgalmazta Viorel Cataramă üzletember, a PNL tagja, aki szerint a liberálisoknak az AUR mellett egy másik szélsőjobboldali párttal, a Fiatal Emberek Pártjával (POT) is szövetségre kellene lépniük, és a PNL-nek szuverenista politikát kellene folytatnia.
A magyarellenes kirohanásairól hírhedt Adrian Cozma PNL-es képviselő, a párt Szatmár megyei alapszervezetének elnöke is arról beszélt csütörtökön, hogy a pártnak az AUR-ral és az SOS Romániával is tárgyalnia kellene, mivel stabilitásra van szükség. Azt ugyanakkor nem erősítette meg, hogy koalíciót szeretne a két szélsőjobboldali párttal.
A PNL vezetősége gyorsan rövidre zárta az ügyet: közölték, hogy Cataramă nem képviseli a párt álláspontját. Cozma kijelentését ugyanakkor nem kommentálták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés