Hirdetés

Kisebbségi, stabil, nemzeti egységkormány? Csak úgy röpködnek a javaslatok Bukarestben

kormány

Teljesen bizonytalanná vált a kormányalakítási tárgyalások kimenetele

Fotó: Facebook/USR

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vállalja a kormányzást, de egy becsületes és reformokat felvállaló kormányt szeretne – fejtette ki csütörtökön Elena Lasconi, az alakulat elnöke. Eközben az AUR nemzeti egységkormányt szeretne, míg az államfői posztra bejelentkezett Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester úgy véli, Romániának stabil, a parlamenti többség által támogatott kormányra van szüksége.

Hírösszefoglaló

2024. december 19., 20:052024. december 19., 20:05

A reakciók előzménye, hogy – mint arról beszámoltunk – Marcel Ciolacu kormányfő, a szociáldemokraták (PSD) elnöke bejelentette, pártja kivonul a koalíciós tárgyalásokról. „A tárgyalások során folyamatosan jeleztük, hogy teljes mértékben rendelkezésre állunk. Mit jelent a becsületes? Azt, hogy Marcel Ciolacu és a PSD pontos számokkal álljon elő az ország költségvetésének helyzetéről, és vállalja a sürgősségi kormányrendeletet, amely adóügyileg lezárja az idei évet. Miért hazudnak még mindig az ország helyzetéről? Olyan nagy a lyuk az állami költségvetésben, amit ők okoztak? Mondják meg az igazat, hadd tudjuk meg mindannyian, hogy mekkora zűrzavart okoztak, és nézzük meg, hogyan tudjuk helyrehozni. Éppen azért van szükségünk reformokra, mert a szakadék szélén állunk. Őszinte, tiszta, populizmustól és csoportérdekektől mentes reformokra van szükség” – írta közösségi oldalán posztolt bejegyzésében Lasconi.

Az USR-s politikus szerint egy kisebbségi kormány nem jelent stabil megoldást, nem tudja véghez vinni a szükséges reformokat.

Hirdetés

Lasconi szerint az elsődleges reform az állam átszervezése, amely nem a polgárok érdekében működik; csökkenteni kell a haszontalan kiadásokat, a központi apparátust, és meg kell reformálni az igazságszolgáltatást.

Nemzeti egységkormányt javasol az AUR

Eközben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nemzeti egységkormány alakítására tett javaslatot, és George Simion szerint az AUR-nak kellene adnia a miniszterelnököt. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Simion rámutatott, a választási kampány véget ért, és valamennyi alakulatnak tárgyalóasztalhoz kellene ülnie, mert csak együtt tudnak megoldást találni a válságból való kilábalásra. „Mi egy nemzeti egységkormány alakítására teszünk javaslatot, AUR-os miniszterelnökkel, Petrişor Peiu személyében” – jelentette ki az ellenzéki alakulat vezetője.

Simion hozzátette, a pártoknak meg kell állapodniuk egy olyan intézkedéscsomagban, amelyik a következő 36 hónapra lenne érvényes, és a választásokon részt vett valamennyi polgár elvárásainak eleget tesz. „Nem mehet tovább a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció, mintha a románok szavazatai nem is számítanának” – fogalmazott az AUR elnöke.

Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester ezzel egy időben kijelentette, Romániának stabil, a parlamenti többség által támogatott kormányra van szüksége, és reményét fejezte ki, hogy a pártok vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz.

A Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva Nicuşor Dan kijelentette, hogy a kormányalakítás rendkívül sürgős teendő, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormányalakítási tárgyalások „minden demokratikus országban” időigényesek. „Nagyra értékeltem, ahogyan a felek az elmúlt hetekben egymáshoz és a társadalomhoz viszonyultak. Ezért meg is leptek a ma történtek. Továbbra is optimista vagyok, bízom benne, hogy mindenki visszatér a tárgyalóasztalhoz” – fogalmazott a bukaresti főpolgármester, aki a hét elején jelentette be, hogy jelölteti magát a jövő évi államelnök-választásra.

korábban írtuk

Kivonul a PSD a koalíciós tárgyalásokról, jobbközép kisebbségi kormány jöhet
Kivonul a PSD a koalíciós tárgyalásokról, jobbközép kisebbségi kormány jöhet

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kivonul a koalíciós tárgyalásokról, de hajlandó lesz a parlamentben megszavazni egy jobboldali kisebbségi kormányt – ezt Marcel Ciolacu leköszönő miniszterelnök, a párt elnöke jelentette be közösségi oldalán.

Hozzátette: lehet, hogy csak tárgyalási stratégiáról van szó a PSD részéről, de véleménye szerint ennek semmi pozitív hozadéka nem lesz, mert az emberek nem nézik már jó szemmel a feszültségkeltést. Rámutatott még, hogy normális esetben hónapokig tartó vitát kellene folytatni a kormányprogramról, de a jelenlegi helyzetben ez nem lehetséges. Üdvözölte, hogy a pártok eddig a kormányzási elvekről, és nem a funkciók elosztásáról tárgyaltak, ezért meglepőnek tartja a szerinte egyébként racionális Marcel Ciolacu „érzelmi kirohanását”. „Úgy vélem, Romániának stabil, többségi kormányra van szüksége, nem pedig kisebbségi kormányra. Szeretném, ha az USR is része lenne ennek a többségnek, mert reformpárt, és Romániának reformokra van szüksége” – fűzte hozzá a politikus.

Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivonul a koalíciós tárgyalásokról, és a parlamentben támogatni fogja egy jobboldali kormány megalakítását Klaus Iohannis államfő Brüsszelben kijelentette, Romániának éppen egy elhúzódó kormány- és parlamenti válságra nincs most szüksége. Az államelnök nyilatkozatában felelősségre intette a politikai vezetőket, hangsúlyozva, hogy Románia „rendkívül bonyolult helyzetben” van, nincs helye a „kicsinyes vitáknak”. Hozzátette, valamennyi politikai vezetőnek államférfiként kell viselkednie, és tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy az országnak mielőbb új kormánya legyen, amelyik a jövő év első részében megszervezi az elnökválasztást.

Az RMDSZ-t meg lehet győzni arról, hogy egy kisebbségi kormány beiktatása mellett szavazzon, arról viszont már nem, hogy kisebbségi kormányban részt vegyen – jelentette ki a Krónikának Marcel Ciolacu váratlan bejelentését követően Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke felvázolta, miként lábalhatnának ki az Európa-barát pártok a jelenlegi patthelyzetből, milyen teendők várnak a következő kormányra, illetve számíthat-e „sokkterápiára” Románia lakossága a magas költségvetési hiány miatt.

korábban írtuk

„Így nem lehet viselkedni”. Kelemen Hunor a megfeneklett tárgyalásokról, a romokban lévő büdzséről, a megszorításokról
„Így nem lehet viselkedni”. Kelemen Hunor a megfeneklett tárgyalásokról, a romokban lévő büdzséről, a megszorításokról

Az RMDSZ-t meg lehet győzni arról, hogy egy kisebbségi kormány beiktatása mellett szavazzon, arról viszont már nem, hogy kisebbségi kormányban részt vegyen – jelentette ki a Krónikának Marcel Ciolacu váratlan bejelentését követően Kelemen Hunor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés