
A Temesvári Tudományegyetem etikai bizottsága szerint Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész doktori dolgozata mintegy 5 százalékban tartalmaz más tudományos munkákkal azonos szöveget, de a testület nem adott választ arra, hogy ez plágiumnak minősíthető-e.
2016. november 18., 10:242016. november 18., 10:24
2016. november 18., 13:372016. november 18., 13:37
A temesvári egyetem azt követően vizsgálta meg a főügyész doktori dolgozatát, hogy az őt folyamatosan támadó politikai erőkhöz közel álló személyek feljelentették plágium gyanújával. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetője a temesvári felsőoktatási intézményben védte meg doktori dolgozatát.
Az etikai bizottság által kiadott közlemény szerint a dolgozat több mint 11 500 sora közül 564, vagyis 4,9 százalék azonos más tudományos munkák szövegével. Közölték, összesen 4700 sort kifogásolt a feljelentő, ezért részben megalapozottnak találták a feljelentést. Ugyanakkor azt is leszögezték, mivel a szöveget nem vizsgálta meg szakértői bizottság, az etikai bizottság csak a szövegazonosságra vonatkozó megállapítást vállalja.
A Laura Codruța Kövesi doktori dolgozata körüli vita nem újkeletű, már korábban is volt kivizsgálás ez ügyben, akkor megalapozatlannak találták a plágiumgyanút. Jelenleg a bukaresti oktatási minisztérium hatáskörében működő Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács javasolhatja doktori címek visszavonását, amit az oktatási miniszternek is meg kell erősítenie. November elején a testület közölte, október 30-án nevezték ki azt a szakértői bizottságot, amely megvizsgálja a főügyész dolgozatát. A testület még nem közölte vizsgálódásának eredményét.
Kövesi többször kijelentette, hogy dolgozatának minden sorát ő írta, és nem plagizált. A főügyészt egyebek mellett a Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnökkel baráti viszonyt ápoló Sebastian Ghiță üzletembert vádolta meg plágiummal. Mind Ghiță, mind Ponta ellen több vizsgálatot is indított a korrupcióellenes ügyészség.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!