
Fotó: László Ildikó
Az alkotmánybíróság a nemzetbiztonsággal játszik – hívta fel a figyelmet csütörtöki Facebook-bejegyzésében Elena Lasconi. George Simion szerint a testület „bábuvá vált a politikai színtéren”.
2024. november 28., 17:482024. november 28., 17:48
2024. november 28., 17:512024. november 28., 17:51
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) államfőjelöltje az alkotmánybíróság (CCR) döntésére reagált, amellyel elrendelték az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálását. „A CCR a nemzetbiztonsággal játszik.
Az USR elnöke ugyanakkor felszólította a Központi Választási Irodát (BEC), hogy kezelje bölcsen az újraszámolást – írta az Agerpres. „A törvény mindenkire egyformán érvényes, nem lehet egyesek kedvéért eltérően értelmezni. A CCR másodszor avatkozik be a demokratikus folyamatokba. A CCR nem dönthet az államfőről a zöldasztalnál” – nyomatékosította.
Hozzátette, a szélsőségesség ellen szavazással kell felvenni a harcot, nem háttérjátszmákkal. „Azért vagyok itt, hogy megvédjem a demokráciát, és mindent meg fogok tenni, hogy ne tapossák lábbal a korrupt politikusok” – fogalmazott.
A politikus hangsúlyozta, hogy a PSD-PNL-RMDSZ vezette alkotmánybíróság elrendelte a szavazatok újraszámolását valamennyi szavazókörzetben, bár az elnökválasztás első fordulójának eredményeit megóvó beadványok csupán néhány szavazókörzetre vonatkoztak.
„Miért ez a kétségbeesés a rendszer részéről, amely minden mechanizmust beindított a románok voksainak megsemmisítésére? Mert közzétették a közvélemény-kutatások eredményeit, és Elena Lasconi, ez a câmpulungi Kamala (Kamala Harris, Donald Trump elnök kihívója az USA november eleji elnökválasztásán - szerk. megj.) a második fordulóban veszít a szuverenista jelölt, Călin Georgescu ellen. És akkor óvást nyújtottak be az alkotmánybírósághoz, hogy próbálják megismételni a választásokat” – nyilatkozta az Agerpresnek Simion.
Hozzátette: ez a támadás a romániai demokrácia ellen „szégyenteljes és felháborító”.

Meg kell ismételni a romániai államfőválasztás első fordulóját a hatályos jogszabályok értelmében abban az esetben, ha a szavazatoknak az alkotmánybíróság által elrendelt újraszámlálása következtében megváltozik a jelöltek sorrendje.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei közgyűlési elnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
szóljon hozzá!