
„Húzóember”. Victor Ponta vezeti az általa alapított párt EP-listáját
Victor Ponta pártelnök, Corina Creţu európai uniós biztos és Mihai Tudose volt miniszterelnök foglalja el a Pro Románia párt európai parlamenti jelöltlistájának első három helyét – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Ponta.
2019. március 27., 13:132019. március 27., 13:13
A listán szerepel Iurie Leancă, Geanina Puşcaşu, Gabriela Podaşcă, Cristian Cosmin, Ioana Petrescu, Mihai Sturzu, Ionela Danciu is – tette hozzá a Pro Románia elnöke.
Corina Creţu uniós biztos lesz „a listán a második, de az első EP-képviselő a Pro Románia színeiben”– fogalmazott az alakulat vezetője, aki úgy véli, hogy fontos harc folyik Romániában annak bizonyítására, hogy a szociáldemokrácia Európa-pártiságot jelent, nem pedig nacionalizmust, populizmust, fejlődés- és Európa-ellenességet.
Az alakulat jelszava az EP-választási kampányban a „Büszkék vagyunk románságunkra, büszkék vagyunk európaiságunkra” lesz – írja az Agerpres.
Nyilatkozatháborúba tokrollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják
Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.
Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.
Ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik kórházi munkaidőben a magánszektorban dolgoznak.
Közös beadvánnyal fordultak Nicușor Danhoz az ország 16 ítélőtáblájának elnökei, arra kérve az államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.
Több választási lehetőségük lesz a betegeknek, ha megtörik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) monopóliuma – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!