Hirdetés

Közös integráció

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Egy romatáborba is ellátogatott csütörtökön az olaszországi látogatáson lévő Traian Băsescu államfő. Az elnök az itáliai romák integrációjáról tárgyalt Silvio Berlusconival. A román hatóságok készen állnak az együttműködésre az Olaszországban élő romák gondjainak megoldására. A román állam nem falaz azoknak, akik megsértik a törvényt – jelentette ki csütörtökön Traian Băsescu román államfő egy Róma környéki romatáborban.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. augusztus 01., 00:002008. augusztus 01., 00:00

Az elnök az olasz kormány meghívására érkezett Olaszországba, hogy megvitassa, milyen intézkedések szükségesek az Itáliában élő, zömmel Romániából érkezett romák gondjainak megoldására. Mint ismeretes, az olasz hatóságok a romák által elkövetett bűncselekmények nyomán Roberto Maroni belügyminiszter javaslatára úgy döntöttek, nyilvántartásba veszik az országban illegálisan tartózkodó romákat, és többek között ujjlenyomatot is vesznek tőlük.
Az államfő Silvio Berlusconival folytatott hivatalos tárgyalásait megelőzően látogatott el a Candoni nomádtáborba, ahol mintegy hatszáz roma él.
Az államfőt a tábor bejáratánál tapssal fogadta mindegy száz-százötven roma. Băsescu közölte: az olasz hatóságoktól a törvények betartását és a diszkrimináció mellőzését fogja kérni. Ugyanakkor a romákat is arra kérte, hogy európai polgárokhoz méltóan viselkedjenek.
Az államfő találkozott az Olaszországban élő románok képviselőivel is, akiknek elmondta, ő maga kezdeményezte az olaszországi látogatást, és mintegy két hónapja gyakorolt nyomást ez ügyben. Băsescu azt is bejelentette, hogy októberben közös kormányülésen vitatja meg a két országot érintő ügyeket az olasz és a román kabinet. A közös kormányülést Rómában tartják majd. Az elnök azt is bejelentette, hogy ezen alkalomból Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök találkozik valamennyi itáliai romatábor képviselőjével.
A Băsescu és Berlusconi közötti tárgyalást követően az olasz kormányfő bejelentette, Roberto Maroni a jövő héten Romániába utazik, hogy román kollégájával, Cristian Daviddal egy olyan, uniós támogatással megvalósuló programról tárgyaljanak, amely a romák társadalmi integrációját célozza. „Azt hiszem, képesek leszünk együttműködni a gyermekek oktatása terén, mivel úgy vélem, közös érdekünk, hogy országainknak olyan polgárai legyenek, akik teljes egészében ki tudják használni, hogy európai polgárok” – szögezte le Berlusconi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés