
Több mint 140 Gorj, 81 Vrancea és 46 Teleorman megyei személyt szállítottak pénteken autóbuszokkal Bukarestbe, hogy a katonai ítélőtáblán kihallgassák őket a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson tapasztalt törvénytelenségek kapcsán.
2014. október 26., 16:172014. október 26., 16:17
A kihallgatás során arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy szavaztak-e a referendumon. A három olténiai megyéből rendőri segédlettel beidézett tanúk elmondták: nem szavaztak a 2012-es referendumon, aláírásukat és személyi adataikat mások hamisították oda a részvételi ívre. Az egyik tanút Kanadában élő fia miatt idézték be, akinek a nevében szintén szavazott valaki, holott a voksolás időpontjában nem volt az országban.
Mint arról beszámoltunk, az ügyészség gyanúja szerint a népszavazáson a Szociáldemokrata Párt (PSD) kampányfőnöke, jelenlegi ügyvezető elnöke, Liviu Dragnea közigazgatásért felelős kormányfő-helyettes koordinálásával óriási volumenű csalássorozatot követtek el, amelynek célja az volt, hogy minél több szavazat legyen az urnákban, és a referendumon való részvételi arány elérje az érvényességi küszöböt. Ennek érdekében olyan személyek nevében is szavazatok kerültek az urnákba, akik nem szavaztak, vagy már rég halottak voltak a népszavazás idején.
Az ügyben Dragnea és 76 további személy – zömmel szavazóköri elnökök – ellen zajlik bűnvádi eljárás. Közülük kettőt, aki beismerő vallomást tett, már elítélt a bíróság: mindketten egy Olt megyei község választási bizottságának tagjai voltak. Fejenként egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.
\"Szellemek voksoltak nem létező személyi igazolvánnyal, olyanok nevében adtak le voksokat szülőfalujukban, akik külföldön dolgoznak vagy Afganisztánban teljesítenek katonai szolgálatot. Halottak is voksoltak és olyanok is, akik börtönbüntetésüket töltik más településeken\" – mondta 2012-ben Daniel Morar, a DNA akkori főügyésze.
Dragnea azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget, kizárólag legális eszközökkel mozgósított a népszavazáson való részvételre.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!