
Befolyással üzérkedés gyanúja miatt őrizetbe vette kedden este az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Rudel Obreját, a Román Ökölvívó-szövetség (FRB) korábbi elnökét, szerdán pedig 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
2014. február 05., 17:142014. február 05., 17:14
A gyanú szerint Obreja 2013 novembere és idén január között egymillió eurót kért azért, hogy közbenjárjon egy vádlott érdekében a legfelsőbb bíróságon, azt állította ugyanis, hogy kedvező ítéletet tud kieszközölni. Az ügyészség szerint egy szabadságvesztésről szóló alapfokú ítélet elleni fellebbezésről volt szó.
Obreját maga a vádlott jelentette fel, akitől Obreja 200 ezer eurót kért még az ítélet kihirdetése előtt, a további 800 ezret csak abban az esetben kapta volna meg, ha kedvező ítélet születik. A később őt feljelentő személy bizalmának elnyerése érdekében azt állította, hogy a bírák azt üzenik: bizonyos, hogy számára kedvező ítélet születik majd, amennyiben azt kérelmezi, hogy ügyében csak az új, enyhébb büntetési tételeket rögzítő büntető törvénykönyv esetében hirdessenek ítéletet.
Sajtóértesülések szerint Obreja feljelentője nem más, mint Sorin Ovidiu Vîntu üzletember, akinek ügyében egyébként a bírák még az új Btk. szombati hatályba lépése előtt, januárban ítéletet hirdettek, így jogerőssé vált az ellene az Országos Befektetési Alap (FNI) nevű piramisjáték egyik szervezője, Nicolae Popa támogatása miatt kirótt kétéves szabadságvesztésről szóló ítélet.
Az alapfokú ítélet még 2012 októberében született bűnpártolás miatt. Abban találták vétkesnek, hogy pénzelte a hatóságok elől rejtőzködő Nicolae Popát, akit már korábban elítéltek.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!