Hirdetés

Korrupciós ügye miatt nem kértek találkozót Pontától a németek

Korrupciós ügye miatt elkerülte a három napig Bukarestben tárgyaló német parlamenti küldöttség a vád alá helyezett Victor Ponta román miniszterelnököt – közölte az Agerpres hírügynökség pénteken Günther Kirchabumot, a delegáció vezetőjét idézve.

MTI

2015. október 31., 10:372015. október 31., 10:37

A Bundestag európai ügyekben illetékes bizottságának elnöke és további három tagja a kétoldalú kapcsolatokról, Románia schengeni csatlakozásáról és a migrációs válságról tárgyalt több román intézmény vezetőjével, köztük Klaus Johannis román államfővel is, de nem kért találkozót az okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával bíróság elé állított Pontától.

Kirchbaum úgy nyilatkozott: a román kormányfőnek „egyelőre más intézményekkel van megbeszélnivalója”. Megjegyezte: Christian Wulff volt német szövetségi elnök nem várta meg a vádemelést, hanem azonnal lemondott, amint meggyanúsították.

„Ez politikai kultúra kérdése. Mi szeretnénk elkerülni az adott tisztségbe vetett közbizalom tönkretételét\" – mondta a német politikus. Hozzátette: Pontát ártatlannak tekinti, amíg be nem bizonyosodik ennek ellenkezője, de szerinte le kellett volna mondania és utána kellett volna tisztáznia magát a bíróságon.
Országa bukaresti nagykövetségén tartott sajtóértekezletén a német politikus a román parlamentet is bírálta, amiért – meggyanúsított tagjait a mentelmi jog mögé bújtatva – sok esetben akadályozta az igazságszolgáltatást.

„A mentelmi jog nem egyik vagy másik törvényhozó kiváltsága, hanem a parlamentnek, mint intézménynek a szabadságát védi: ezt kellene az illetőknek alaposabban átgondolniuk” – mondta Kirchbaum. Szerinte Románia schengeni csatlakozását is a korrupció hátráltatja. Bár elismerte, hogy az ország teljesíti a technikai feltételeket, úgy vélte, a kifogástalan műszaki felszereltség önmagában nem elegendő, ha fennáll a veszélye, hogy egy határőr némi ellenszolgáltatás fejében „mégis beengedi például a migránsokkal teli buszt”.

Romániának és Bulgáriának 2011 tavaszán kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. Ezt kezdetben Németország és Franciaország, majd Finnország és Hollandia vétózta meg a két országban tapasztalható korrupcióra hivatkozva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés