
Különösen nagy összegű kárt okozó hivatali visszaéléssel gyanúsította meg csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Marian Vangheliét, Bukarest 5. kerületének polgármesterét, aki a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik legbefolyásosabb politikusa volt, amíg tavaly a pártvezetéssel szemben megfogalmazott bírálatai miatt ki nem zárták.
2015. március 12., 19:122015. március 12., 19:12
A DNA szerint Vanghelie 2007 óta számos esetben törvénytelen módon hirdetett győztest az önkormányzat által különféle munkálatok – jórészt épületek felújítása – elvégzésére kiírt pályázatokon.
A munkálatok odaítéléséért a szerződés összegének húsz százalékát követelte a nyertes cégektől. A szerződések összege eléri a 450 millió eurót, a DNA szerint Vanghelie mintegy 90 millió eurót kaphatott törvénytelenül. A kerületi polgármester cáfolta az ellene felhozott vádakat.
A DNA csütörtökön reggel házkutatást tartott Vanghelie otthonában és a kerületi városházán is, valamint hét másik helyszínen. A polgármestert barátnője, Oana Niculescu-Mizil PSD-s parlamenti képviselő otthonából állították elő a csendőrök, akit egyébként szintén kihallgatott a DNA.
Mizilt is gyanúsítottként hallgatták ki, képviselői minőséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenység gyanúja miatt. A gyanú szerint luxus ruházati cikkeket forgalmazó bolthálózatban volt érdekelt. Mizil cáfolta a vádakat, mondván, csak tanácsadóként működött közre, nyereségre nem tette szert, és közölte: lemond képviselői mandátumáról, mivel gyermeket vár Vangheliétől.
Vanghelie a PSD egyik legbefolyásosabb politikusa volt, kizárását követően a párttagságától vele egyszerre megfosztott egykori pártelnökkel, Mircea Geoanával együtt egy új baloldali párt, a Román Szociális Párt megalapítását jelentette be.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!