Hirdetés

Kormányválság: megtorpedózzák a polgármesterek az RMDSZ távozását?

Szerda délutánig nem sikerült rendezni az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti koalíciós vitát, amely amiatt tört ki, hogy a bukaresti külügyminisztérium a szövetséggel való egyeztetés nélkül az Európai Bizottság (EB) oldalán lépett be abba a perbe, amelyet az RMDSZ és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) indított az uniós testület ellen kisebbségjogi ügyek miatt.

Balogh Levente

2014. július 09., 15:342014. július 09., 15:34

2014. július 09., 15:552014. július 09., 15:55

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki a kormányban a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti, a déli kormányülés előtt egyeztetett Victor Ponta miniszterelnökkel, a PSD vezetőjével, de nem sikerült megegyezniük, így újabb tárgyalást helyeztek kilátásba. Kelemen Hunor ezt követően részt vett a kormányülésen.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta, az egyeztetések nem voltak eredményesek, az RMDSZ kormányból való kilépéséről ugyanakkor nem egyetlen ember dönt, hanem a szövetség vezetősége.

A Szövetségi állandó Tanács (SZÁT) pénteken ül össze, hogy megvitassa a válsághelyzetet, és eldöntse, a kilépés vagy a kormányon maradás a helyesebb út. Kovács leszögezte: az RMDSZ nem ürügyet keres a kormányból való kilépésre, szeretné végigvinni 2016-ig tartó mandátumát, ugyanakkor, amennyiben nem oldódik meg a probléma, nem tudják a jelenlegi felállásban folytatni.

Annak kapcsán, hogy Titus Corlăţean külügyminiszter a román állam érdekeire hivatkozva lépett be a perbe, elmondta: az államérdek változhat, hiszen az nem isteni eredetű.

Lapunk értesülései szerint amúgy egyáltalán nem borítékolható az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése, mégpedig elsősorban a polgármesterek részéről gyakorolt nyomás miatt. Úgy tudjuk, a szövetség településvezetői azért nem támogatják a hatalomból való távozást, mivel a kormányban ebben az időszakban véglegesítik az idei és jövő évi beruházási listákat.

Márpedig ha az alakulat távol kerül a „húsosfazéktól\", a magyar elöljárók irányította városok és községek elesnek a költségvetési pénzektől, ezáltal hoppon maradnának a választók előtt. Más politikai alakulatokhoz hasonlóan a polgármesterek szava azért nyom sokat a latban az RMDSZ-ben, mivel választások idején ők a legalkalmasabbak a választópolgárok mozgósítására, a szavazatszerzésre.

A Krónika információi szerint éppen ezért felmerült az a forgatókönyv is a szövetség vezetőségében, hogy a román szociáldemokratáknak a Minority SafePack-kel, valamint a magyar konzuli irodákkal kapcsolatos elutasító magatartása miatt Kelemen Hunor lemond a miniszterelnök-helyettesi posztról, az RMDSZ viszont kormányon marad.

Mint arról beszámoltunk, a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi javaslatcsomag egyik kezdeményezőjeként Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke a hétvégén kijelentette: nem tudja elképzelni a további kormányzati részvételt, amennyiben a Románia nem lép vissza a perből. Olyan helyzet állt ugyanis elő, hogy az RMDSZ kormánytagként elvileg alperes abban az ügyben, amelyet ő maga kezdeményezett.

A javaslatcsomag arra vonatkozik, hogy szülessen uniós szintű szabályozás a kisebbségi jogok kérdésében, az EB azonban ezt illetékesség hiányára hivatkozva elvetette, arra hivatkozva, hogy a kisebbségi ügyek tagállami hatáskörbe tartoznak. Emiatt indított pert ellene az RMDSZ és a FUEn az Európai Unió bíróságán.

Kelemen Hunor a bukaresti külügyminisztériumot tette felelőssé a feszültségért. Kelemen az RFI rádiónak nyilatkozva elmondta: már június 4-én tudomást szerzett arról, hogy Románia néhány nappal korábban belépett a perbe, ezt követően egyeztetett a miniszterelnökkel, majd hármas egyeztetést tartottak Pontával és Corlăţeannal.

„Nem konzultáltak velünk, és ezt tartom a külügyminiszter legdühítőbb lépésének\" – mondta Kelemen. Kifejtette: a román állam feladhatná eddigi álláspontját, és nem kellene az EU 50 millió azon polgára ellen harcolnia, akik valamely nemzeti kisebbséghez tartoznak.

Victor Ponta miniszterelnök ennek kapcsán hétfőn este azt mondta: szeretné ugyan, hogy az RMDSZ kormányon maradjon, de egy, az állam politikáját érintő probléma nem képezheti alku tárgyát.
Ponta azt mondta, mind külügyminiszterével, mind az RMDSZ vezetőjével tárgyalt, és szeretne olyan megoldást találni, amely nyomán folytatódhat „a korrekt együttműködés.\"

„Ismétlem – és hiszek abban, amit Titus Corlăţean valamivel kevésbé diplomatikusan is kimondott már –: amikor a koalícióról van szó, szinte bármiről lehet alkudozni, de amikor állami ügyekről van szó, azok nem képezhetik alku tárgyát még akkor sem, ha megbukik a kormány. Végső soron a román állam román állam, függetlenül attól, milyen kormánya van\" – mondta Ponta.

Az RMDSZ bírálataira Titus Corlăţean külügyminiszter úgy reagált: a minisztérium a román állam képviseletében lépett be a perbe, mivel Bukarest is egyetért az Európai Bizottsággal, miszerint a kisebbségi kérdés tagállami hatáskörbe tartozik.

Az RMDSZ helyére már is akadt egyébként jelentkező: Călin Popescu Tăriceanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, korábbi miniszterelnök, aki a PNL kormányból való kilépése nyomán márciusban távozott a pártból, szerdán kijelentette: az általa létrehozandó Reformliberális Párt és a vele szimpatizáló 14 volt liberális honatya hajlandó lenne belépni a kormányba, hiszen 2012-ben a szociáldemokratákkal közösen, a Szociálliberális Unió (USL) listáján választották meg őket.

Tăriceanu új pártjával és a populista Dan Diaconescu Néppárttal, amellyel nemrég kötöttek együttműködést, a PSD-nek elvileg meglehet a kormánytöbbsége.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés