Hirdetés

Kormányátalakításról dönt a PSD, a védelmi miniszter önként megvált a posztjától, Firea is hátrébb lépett

Mihai Fifor

Mihai Fifor

Bejelentette lemondását hétfőn a Viorica Dăncilă vezette kabinet védelmi minisztere. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szintén hétfőre összehívott országos elnöksége éppen a kormányátalakításról készül dönteni.

Krónika

2018. november 19., 11:472018. november 19., 11:47

2018. november 19., 13:112018. november 19., 13:11

A PSD-ben alelnöki tisztséget betöltő Mihai Fifor azzal indokolta távozását, hogy erősíteni kívánja a kormányzó alakulatot. „Köszönöm a támogatást, igyekeztem a legtöbbet kihozni a miniszteri mandátumomból, és remélem, nem okoztam csalódást. Elemzést folytattam, és arra a következtetésre jutottam, hogy jobb, ha a pártot erősítem, felkészülve a következő két évre” – nyiltakozta hétfőn délelőtt a védelmi tárca éléről távozó politikus.

Meg nem erősített hírek szerint Fifor helyét Dorel Căprar Arad megyei parlamenti képviselő, az alsóház védelmi bizottságának elnöke veheti át.

Hirdetés

A PSD országos ügyvezető elnökségének ülésén a kormányátalakításon kívül várhatóan döntenek arról is, hogy szankcionálják-e valamilyen formában a párt vezetőségét hónapok óta vehemensen bíráló Gabriela Firea bukaresti főpolgármestert. Az elöljáró nem várta meg az esetleges döntést, és az alakulat vezetőinek tanácskozása előtt nem sokkal bejelentette, lemond a PSD fővárosi szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéről. Firea közölte, lépését tiltakozásnak szánja amiatt, hogy Liviu Dragnea pártelnök szerinte két éve akadályozza a belső választások megrendezését a bukaresti szervezetben.

„Most döbbentem rá, hogy ez egy terv része volt, azt akarta, hogy folyamatosan függjek tőle, megkísérelte a bukaresti szervezettel is azt, ami más szervezetekkel az esetek többségében sikerült neki: az oszd meg és uralkodj elv szerint irányítani” – idézte Fireát az Agerpres hírügynökség. Azokkal az információkkal kapcsolatban, amelyek szerint a párt végrehajtó bizottságának ülésén az alakulat vezetősége megvonhatja tőle a politikai bizalmat és csak egyszerű párttag maradhat, Firea azt mondta, alapszabály-ellenesnek tartja, hogy a sajtóból értesüljenek a testület olyan döntéseiről, amelyeket hivatalosan még meg se hoztak, „informálisan azonban irodákban, vendéglőkben és más helyeken” már megvitatták ezeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés