Hirdetés

Konzultálnának a bírák és ügyészek az igazságszolgáltatást érintő megszorításokról

igazságszolgáltatás

Párbeszédet akar a kormánnyal a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács

Fotó: Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács/Facebook

Nyílt levelet intézett kedden a bukaresti Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a kormányfőhöz, az igazságügyi miniszterhez és a parlament két házának elnökéhez, amelyben előzetes konzultációt követel a bírák és ügyészek jogállását is érintő deficitcsökkentő intézkedésekről. Az igazságszolgáltatásban dolgozók már korábban arra figyelmeztettek, hogy a nyugdíjkorhatár emelése „megbénítaná” a rendszert.

Krónika

2025. június 24., 18:192025. június 24., 18:19

2025. június 24., 18:232025. június 24., 18:23

A bíróságok központi igazgatását végző testület közleményében emlékeztet, hogy hatáskörébe tartozik az igazságszolgáltatási rendszert érintő jogszabály-tervezetek véleményezése is, erre hivatkozva kéri az előzetes konzultációt a tervezett intézkedésekről. A miniszterelnöknek küldött levelében a CSM képviselői hangsúlyozták, hogy az állami hatóságok közötti őszinte és átlátható párbeszéd elengedhetetlen az igazságügyi rendszer hatékonyságának és függetlenségének biztosításához.

Mint arról beszámoltunk, az Ilie Bolojan vezette, hétfőn hivatalba lépett kormány megszorító intézkedései az igazságszolgáltatásban dolgozókat is érintené.

Hirdetés

A kabinet programjában szerepel az igazságszolgáltatás reformja is: többek között 65 évre emelnék az ügyészek és bírák nyugdíjkorhatárát, törölnék a nyugdíj és a fizetés halmozását, valamint öt évre korlátoznák az ügyészségek vezetőinek mandátumát. A hétfőn bemutatott kormányprogramban meghatározott általános célkitűzések a következők: hatékony, hozzáférhető, pártatlan és független igazságszolgáltatás; az infrastruktúra korszerűsítése és a munka racionalizálása a teljesítménykritériumok szigorítása és a jogalkotás reformja alapján; a bűnözés elleni küzdelem, a bűncselekményekből eredő károk megtérülésének felgyorsítása és az áldozatvédelmi intézkedések fokozása; digitalizáció; az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartása és a hatalmi ágak szétválasztása; intézményi és szakmaközi párbeszéd és együttműködés.

A tervezett intézkedések közé tartozik még a képzett humánerőforrás hatékony felhasználása az igazságszolgáltatásban: a nyugdíjas bírák és ügyészek visszahívása és ezáltal a különnyugdíjakra fordított állami kiadások csökkentése, valamint a vezető ügyészek mandátumának 5 évre való korlátozása.

A CSM tavasszal is hevesen bírálta a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát 65 évre emelő törvénytervezetet. A bírákat és ügyészeket tömörítő testület leszögezte, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel, amely a CSM szerint „rendkívül nehéz helyzethez” vezethet, „megbéníthatja” az igazságszolgáltatás tevékenységét.

korábban írtuk

Megemelné a bírák nyugdíjkorhatárát a koalíció, az érintettek szerint lebénulhat az igazságszolgáltatás
Megemelné a bírák nyugdíjkorhatárát a koalíció, az érintettek szerint lebénulhat az igazságszolgáltatás

A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát 65 évre emelő törvénytervezet különbséget tesz az igazságügyi rendszerbe korábban bekerült és a törvény hatálybalépése után bekerülő személyek között – jelentette ki kedden a RMDSZ elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 14., kedd

Megoszlik a romániaiak véleménye az iráni konfliktusról

A romániaiak 24 százaléka egyetért, 5 százaléka pedig teljes mértékben egyetért azzal, hogy Romániának az iráni konfliktus ügyében az Egyesült Államok mellé kellene állnia, függetlenül más európai országok álláspontjától – derül ki egy friss felmérésből.

Megoszlik a romániaiak véleménye az iráni konfliktusról
Hirdetés
2026. április 14., kedd

DiscoverEU: negyvenezer ingyenes vonatjegy vár a fiatalokra

Európa felfedezésére hívja a fiatalokat az unió: a DiscoverEU program keretében idén 40 ezer ingyenes utazási igazolvány talál gazdára. A lehetőség azoknak a 18 éveseknek szól, akik készen állnak arra, hogy egy hónapon át bejárják a kontinenst.

DiscoverEU: negyvenezer ingyenes vonatjegy vár a fiatalokra
2026. április 14., kedd

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – A demokratikus minimum védelmében

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már a választás estéjén gratulált a magyarországi országgyűlési választások győztesének, Magyar Péternek.

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – A demokratikus minimum védelmében
2026. április 14., kedd

Kelemen Hunor szerint reális esély van a PSD és a PNL megbékélésére

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint reális esély van a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormánykoalíción belüli kiegyezésére.

Kelemen Hunor szerint reális esély van a PSD és a PNL megbékélésére
Hirdetés
2026. április 14., kedd

A magyarországi kormányváltás Romániának is példát mutat a szenátus elnöke szerint

Mircea Abrudean szenátusi elnök kedden kijelentette, hogy a magyarországi választások eredménye az egész térség európai irányultságát erősíti meg.

A magyarországi kormányváltás Romániának is példát mutat a szenátus elnöke szerint
2026. április 14., kedd

Társadalmi elégedetlenség: sokan teljes rendszerváltást sürgetnek Romániában

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a romániaiak csaknem 40 százaléka úgy véli, hogy az ország politikai rendszere teljesen megbukott, és gyökeres átalakításra vagy teljes cserére szorul.

Társadalmi elégedetlenség: sokan teljes rendszerváltást sürgetnek Romániában
2026. április 14., kedd

Rohamosan fogy Románia lakossága: majdnem kétszer annyi a halálozás, mint a születés

Romániában továbbra is negatív a természetes szaporulat: az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2026 februárjában közel kétszer annyian haltak meg, mint ahány gyermek született.

Rohamosan fogy Románia lakossága: majdnem kétszer annyi a halálozás, mint a születés
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Ársokk Romániában: 57 százalékkal drágult az áram egy év alatt

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint márciusban 9,87 százalékra emelkedett az éves infláció Romániában. A legnagyobb drágulást a villamos energia esetében mérték, miután az ársapka kivezetése jelentős áremelkedést eredményezett.

Ársokk Romániában: 57 százalékkal drágult az áram egy év alatt
2026. április 14., kedd

Véget ér a vakáció: szerdán újra becsöngetnek az iskolákban

A több mint egy hétig tartó húsvéti vakáció április 14-én ér véget, a diákok szerdától ismét iskolába mennek.

Véget ér a vakáció: szerdán újra becsöngetnek az iskolákban
2026. április 14., kedd

Tovább gyorsult az infláció Romániában: már közel 10 százalékos a drágulás

A februári 9,31 százalékról márciusban 9,87 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább gyorsult az infláció Romániában: már közel 10 százalékos a drágulás
Hirdetés
Hirdetés