
Lesz miről egyeztetni. Az igazságszolgáltatás témája élesen megosztja a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő konzultációt kezdeményezett az igazságszolgáltatást érintő törvénykezésről a parlamenti pártokkal – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
2018. október 22., 17:052018. október 22., 17:05
A kezdeményezést azt követően jelentették be, hogy a Velencei Bizottság pénteken elfogadta jelentését a román igazságszolgáltatás működését szabályozó, a napokban hatályba lépett reformcsomaggal kapcsolatban és állásfoglalást tett közzé a parlament által megszavazott, kihirdetésre váró büntetőjogi módosításokról.
Johannis már pénteken felszólította a szociálliberális kormánytöbbséget, hogy a Velencei Bizottság jelentését figyelembe véve módosítsa az igazságügyi törvényeket. A jobboldali elnök szerint a szakértői testület állásfoglalása is igazolja, hogy a büntetőjogi reform a jogállamiságot veszélyezteti és gyengíti a korrupció elleni küzdelmet.
Hasonló egyeztetésekre főleg a kormányalakítási tárgyalások időszakában szokta meghívni a román államfő a pártokat. Johannis azonban más – általa fontosnak ítélt – ügyekben is többször összehívott „tematikus” konzultációt, például 2015-ben, amikor a védelmi költségvetés növeléséről sikerült kialakítania konszenzust a pártok között.
Az igazságszolgáltatás témája azonban élesen megosztja a román politikusokat: míg a kormányoldal az ártatlanság vélelmének helyreállítására hivatkozva akar gátat szabni az ügyészségi „túlkapásoknak”, az államfő és az ellenzék azt állítja, hogy a kormánykoalíció a korrupció ellenes harc akadályozásával megvádolt politikusait akarja megmenteni a felelősségre vonástól.
A Velencei Bizottság szerint aggodalomra ad okot a tervezett román büntetőjogi reform számos eleme, a javasolt módosítások gyengítik a korrupció, az erőszakos bűncselekmények és a szervezett bűnözés elleni küzdelem hatékonyságát.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!