Hirdetés

Kontráz a Boc-kormány

A bukaresti kormánykoalíciót alkotó román Demokrata-Liberális Párt (PDL), az RMDSZ, továbbá a független és a nem magyar nemzeti kisebbségekhez tartozó képviselők tegnap úgy döntöttek, a Boc-kabinet folytatja az oktatási törvény tervezetéért elkezdett felelősségvállalást, sőt ugyancsak gyorsított eljárásban kívánják elfogadtatni az egységes bérezésről szóló jogszabályt is.

Rostás Szabolcs

Hírösszefoglaló

2010. november 15., 13:402010. november 15., 13:40

Kelemen Hunor művelődési miniszter a tegnapi koalíciós tanácskozás után közölte: a kormány felkéri az alkotmánybíróságot, állapítsa meg, hogy alkotmányjogi konfliktus feszül a parlament és kormány között, amely csak azzal oldható fel, ha folytatódik a felelősségvállalási procedúra. „A parlament elfogadta a felelősségvállalás beindítását, majd a bizalmatlansági indítvány benyújtását is. Ennek megfelelően folytatni kell a felelősségvállalási procedúrát, ismertetni kell az indítvány szövegét, és szavazni is kell róla” – hangoztatta az RMDSZ-es politikus.

Ezzel egy időben Emil Boc kormányfő hivatalosan kérte az alkotmánybíróságot, hogy oldja fel a parlament és a kormány közötti alkotmányjogi konfliktust, amelyet a kabinet álláspontja szerint az eredményezett, hogy a törvényhozás nem engedélyezte a felelősségvállalás nyomán benyújtott bizalmatlansági indítvány ismertetését és vitáját.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozza, hogy az alkotmánybíróság döntése önmagában nem eredményezheti a felelősségvállalási folyamat leállását. A miniszterelnök emlékeztetett: a taláros testület döntése nem írta elő a kormány számára, hogy mondjon le a felelősségvállalásról. Mint ismeretes, a kormány október végén vállalt felelősséget a nemzeti kisebbségek számára számos előnyt kínáló oktatási törvényért a parlamentben.

Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata (PSD) elnöke az alkotmánybírósághoz fordult, a testület pedig alaptörvénybe ütközőnek találta a felelősségvállalást. A talárosok döntésének pénteken közzétett indoklását a hatalom és az ellenzék eltérően értelmezi; míg az ellenzéki pártok szerint a döntés egyértelműen megtorpedózta a felelősségvállalást, a kormánypártok szerint folytatható a procedúra.

Liviu Dragnea, a PSD főtitkára tegnap bejelentette, mivel az ellenzéki alakulat szerint az alkotmánybíróság világosan megállapította, hogy alkotmányellenes a felelősségvállalás az oktatási törvény kapcsán, a párt vezetősége felhatalmazta Mircea Geoană szenátusi elnököt, ne írja alá a törvényt, mielőtt azt elküldenék államfői kihirdetésre, ha a kormány átviszi a jogszabályt a parlamenten.

A kormány ugyanakkor nem éri be ennyivel: Gheorghe Flutur bejelentette, a Boc-kabinet felelősséget kíván vállalni az egységes bérezési törvényért is annak érdekében, hogy a parlament már decemberben napirendjére tűzhesse a jövő évi költségvetés vitáját.

Eközben az ellenzéki alakulatok között szintén jelentős politikai ellentétek feszülnek. A Crin Antonescu által összehívott pártközi konzultáció teljes kudarccal végződött, miután a tanácskozás végén a szociáldemokraták felszólították a liberális elnököt, hagyjon fel a PSD és annak elnöke, Victor Ponta folyamatos bírálatával. Noha az RMDSZ korábban jelezte részvételét, a szövetség végül távol maradt a találkozóról Antonescunak az anyanyelvi oktatás bővítését ellenző kijelentései miatt.

Mint ismeretes, a kormány október végén felelősséget vállalt az oktatási törvényért a parlamentben. Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata (PSD) elnöke az alkotmánybírósághoz fordult, a testület pedig alaptörvénybe ütközőnek találta a felelősségvállalást. Az alkotmánybírósági döntés pénteken közzétett indoklását a hatalom és az ellenzék eltérően értelmezi; míg az ellenzéki pártok szerint a döntés egyértelműen megtorpedózta a felelősségvállalást, a kormánypártok szerint folytatható a procedúra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés