Hirdetés

Kolozsváron és Bukarestben is tüntetést szerveznek Oprea miatt

Nem csupán az Országos Korrupcióelleenes Ügyosztály (DNA), Klaus Johannis államfő és az amerikai, illetve a brit nagykövet bírálatát váltotta ki, hogy a szenátus hétfő este nem hagyta jóvá a DNA bűnvádi eljárásának megkezdését a gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított volt belügyminiszter, Gabriel Oprea ellen.

Balogh Levente

2016. szeptember 21., 17:062016. szeptember 21., 17:06

2016. szeptember 21., 17:422016. szeptember 21., 17:42

A Facebookon kedden este olyan felhívás jelent meg, amelyen csütörtök délután hat órára tiltakozó tüntetésre toboroznak Bukarestben a parlament épülete előtt, illetve Kolozsváron a Főtéren.
Az „Oprea, nyomozás zajlik ellened, bíróság elé kell állnod\" című oldalon megjelent felhívás szerint azokért vonulnak utcára, akik már nincsenek köztünk, ezért nem tudnak igazságot követelni maguknak.

„Egy rendőr meghalt, az a személy pedig, aki az ügyészek szerint gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítható, nem áll bíróság elé a szenátus tagjai miatt, akik azt képzelik, hogy a törvény fölött állnak. Sem istenek nem vagytok, sem legyőzhetetlenek. Ezért csütörtökön utcára vonulunk, éppen önöknél, szenátor urak. Mi, az egyszerű, felháborodott polgárok a szentáus bejáratához vonulunk, hogy Bogdan Giginára emlékezzünk, és igazságszolgáltatást kérjünk\" – áll a felhívásban, amely alatt már több ezren jelezték a részvételüket.

Bírálta szerdán a szenátust Laura Codruța Kövesi, a DNA főügyésze is, aki szerint a felsőházban az igazságszolgáltatás működését akadályozó politikai szavazás zajlott.

A romániai bírák szövetsége ugyanakkor a szenátust és a DNA-t is bírálta az ügyen folytatott kommunikáció miatt, azzal érvelve, hogy midkét fél azt a látszatot keltette, mintha az ítélkezés a honatyák, illetve az ügyészek feladata lenne, nem pedig a bíráké. Kiemelten kritizálta ugyanakkor a szenátorokat, akik „még mindig nem fogták fel a mentelmi jog határait és értelmét.\"

Oprea Facebook-bejegyzésben próbált védekezni, megjegyezve: néhány hónap múlva lejár a mandátuma, így mentelmi joga is megszűnik, így elindulhat az eljárás.

Mint arról beszámoltunk, a DNA szerint Oprea egy évvel ezelőtt, október 15-én este jogtalanul igénybe vett kísérettel közelekedő konvoja a politikus utasítására a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott. A DNA szerint Oprea közvetve hozzájárult ahhoz, hogy a konvojt felvezető motoros rendőr, Bogdan Gigină halálos balesetet szenvedett, miután nagy sebességgel belehajtott a gázművek által az úttesten kiásott gödörbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés