2011. november 11., 10:102011. november 11., 10:10
A politikus leszögezte: a parlament előtt levő, hónapok óta heves vitákat gerjesztő törvénytervezet célja nem az, hogy az önkormányzatokat a kóbor kutyák elpusztítására kötelezze, hanem az, hogy megoldást találjon a helyzetre. „A PDL által benyújtott törvénytervezetet a civilek és a sajtó is félreértelmezték. Nem az a célunk, hogy az önkormányzatokat a kóbor ebek elaltatására kötelezzük. A törvény célja az, hogy ne legyen több gazdátlan kutya az utcákon” – ecsetelte Udrea. A politikus rámutat: a tervezet több lehetőséget villant fel. Ezek egyike a kutyák ivartalanítása és visszaengedése az utcára, a másik az önkormányzatok által finanszírozott menhelyeken való elhelyezése, a legutolsó variáns pedig az ebek elaltatása.
„Nem támogatjuk egyik megoldást sem jobban, mint a másikat. Csupán végre mgoldást szeretnénk találni a végtelenbe nyúló viták helyett” – hangsúlyozta. Egyúttal megvádolta a kutyák jogaiért küzdő civil szervezeteket, hogy azok azért ellenzik a törvényt, mert valójában abban érdekeltek, hogy a probléma ne oldódjék meg, hiszen amíg az ebek az utcán vannak, addig rájuk is szükség van. Ugyanakkor a jogvédők mellett a politikusokat is ostrozta, amiért azok mindeddig menekültek a probléma megoldása elől.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.