Hirdetés

Koalíciós feszültségek

Koalíciós feszültségekhez vezetett Bukarestben az Emil Boc vezette kormánynak a nyugdíj és az állami fizetések halmozását tiltó rendelete, valamint a belügyminiszternek a tárcán belül végrehajtott állománycseréje.

Rostás Szabolcs

2009. január 12., 09:262009. január 12., 09:26

Ion Iliescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke és Adrian Năstase, az alakulat országos tanácsának vezetője a hét végén egyöntetűen bírálta a kormány PSD-s minisztereit – elsősorban Marian Sârbu munkaügyi tárcavezetőt – a nyugdíj- és fizetéshalmozásról szóló rendelet támogatása miatt. Miközben az exkormányfő szerint a kabinet tagjai ebben a kérdésben Traian Băsescu kívánságának engedelmeskedtek, a volt államelnök úgy véli: a rendelet nemcsak alkotmányellenes, de ellentmond a nagykoalíciós kormányprogram ama célkitűzésének is, miszerint ösztönözni kívánja a munkaképes nyugdíjasok újraalkalmazását.

Ennél is nagyobb konfliktus robbant ki amiatt, hogy a szintén PSD-s Gabriel Oprea közigazgatási és belügyminiszter olyan államtitkárokat nevezett ki tárcájához, akik ügyében nem rendelkezett pártja jóváhagyásával. Mircea Geoană PSD-elnök a hét végén közölte: fegyelmi eljárást indítanak Oprea ellen, mivel a négy államtitkáron kívül azt a Virgil Ardeleant nevezte ki a belügyi hírszerzés élére, aki előzetesen nem szerepelt az alakulat által a posztra javasolt személyek között.

A szenátus elnöki posztját is betöltő Geoană kifogásolta azt is, hogy Emil Boc kormányfő anélkül hagyta jóvá a belügyminisztériumi kinevezéseket, hogy nem kérte ki a PSD vezetőségének álláspontját az ügyben, felrúgva ezáltal a nagykoalíciós megállapodást. Különben a PSD országos állandó tanácsának mai ülésén valószínűleg szóba kerül Ilie Sârbu alelnök minap tett nyilatkozata is, miszerint ő Traian Băsescuval együtt már hosszabb ideje munkálkodott a PSD–PDL-koalíció létrehozásán. A mezőgazdasági miniszteri posztot is betöltő Sârbu bejelentése kapcsán ugyancsak Ion Iliescu fejezte ki megdöbbenését.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára

Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság

Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság
2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
Hirdetés
Hirdetés