
2011. november 14., 14:462011. november 14., 14:46
Kelemen kifejtette, annyiban sikerült biztosítani a választási rendszer arányosságát, hogy az alsóházi képviselők egy bizonyos hányadát nem egyéni választókerületben, hanem országos listákon választják meg.
„A képviselőházban megközelítőleg 65-35 százalék lesz az egyéni választókerületben és a listán megválasztott képviselők aránya, a pontos arányt még nem határoztuk meg. A 300 fős létszám meghatározásakor a lakosság számának csökkenését is figyelembe vettük. A szenátusban marad a korábbi, 88 fős verzió, amelyet az RMDSZ javasolt. A felsőházi választási rendszer többségi egyéni választókerületes lesz, azaz aki megnyeri az első fordulót, az, függetlenül attól, hogy milyen arányban győz, megszerzi a szenátusi helyet. Még egyeztetünk a részletekről, a végső döntést pedig akkor hozzuk meg, amikor elkészüla törvénytervezetek írásos változata” – ecsetelte Kelemen Hunor.
Az ülést követően a PDL részéről Sorin Frunzăverde első alelnök jelentette ki: immár bizonyos, hogy a következő parlament kisebb létszámú lesz, és ő is azt mondta, hogy az önkormányzati és a parlamenti választást várhatóan jövő novemberben tartják majd meg. Mint kifejtette, jelentős előrelépést sikerült elérni a választási törvény módosításának kérdésében, a további részletekről pedig majd Emil Boc kormányfő tájékoztatja a közvéleményt a hét folyamán. A kétkamarás rendszer megtartása kapcsán elmondta, mivel ezt az alkotmány rögzíti, csak az alaptörvény megváltoztatásával lehetne kiiktatni, ez pedig – mivel kétharmados támogatást igényel – jelenleg kivitelezhetetlen.
Emil Boc miniszterelnök még a PDL vezetésének vasárnap este véget ért ülése után jelezte, hogy körvonalazódik a koalíciós megállapodás a választási törvény módosításáról, arról ugyanakkor nem mondott konkrétumokat, hogy a parlament megkerülésével, azaz kormányzati felelősségvállalással kívánják-e elfogadtatni az új jogszabályt, vagy a hagyományos módon.
Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor is azt erősítette meg hétfőn, hogy a koalíciós ülésen nem esett szó a felelősségvállalás lehetőségéről. Mint kifejtette, azt, hogy az alsóházban pontosan mekkora lesz a listáról megválasztott honatyák aránya, az idei népszámlálás eredményeinek is a függvénye, az eredmények viszont legkorábban januárban állnak majd rendelkezésre. Sever Voinescu PDL-szóvivő hétfőn azt is közölte, pártja arra is javaslatot tesz, hogy ugyanazon politikus ne vehessen részt egyszerre a parlamenti és a helyi önkormányzati választáson.
Mint arról beszámoltunk, a parlament létszámának csökkentését és a szenátus megszüntetését még Traian Băsescu államfő javasolta, az önkormányzati és a parlamenti választás összevonását pedig az államfői pártként számon tartott PDL. Az indok mindegyik esetben a költséghatékonyság volt. Az RMDSZ a felsőház megszüntetésén kívül mindegyik javaslatot elfogadta.
Van azonban egy olyan államfői, illetve PDL-s felvetés is, amelyet az RMDSZ mereven elutasít: továbbra sem hajlandó elfogadni, hogy még a választások előtt döntés szülessen a közigazgatási reformról.
Emil Boc kormányfő vasárnap este szólította fel ismét az RMDSZ-t, hogy tegye világossá a választójogi és a közigazgatási reformmal kapcsolatos álláspontját, és megjegyezte, hogy a PDL mindegyiket egyértelműen támogatja. Az RMDSZ gyorsan válaszolt: Kelemen Hunor hétfőn leszögezte, hogy a közigazgatási reformba csak akkor vág bele a kormány, ha konszenzus születik a koalíciós pártok között. „Ha nincs konszenzus, nem hajtjuk végre. Konszenzus az nincs. Tehát halasztjuk” – szögezte le a politikus. Mint arról beszámoltunk, szombaton, Déván arról beszélt, hogy a közigazgatási reform ugyan szükséges, a szempont pedig az, hogy a létre hozandó régiók hatékonyak és koherensek legyenek, viszont csupán a jövő évi választásokat követően, 2013 elején kell vele foglalkozni.
Ez viszont szöges ellentétben áll Băsescu és a PDL szándékával, miszerint már idén hozzá kellene kezdeni a régiók kialakításához. Érvként az európai uniós alapok hatékonyabb lehívását hozták föl. Az RMDSZ ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az új közigazgatási egységekben ne csökkenjen a magyarság számaránya, ezért a három székely megyéből egy székelyföldi, Biharból, Szatmárból és Szilágyból pedig egy szintén jelentős magyar lakossággal rendelkező partiumi régiót hozna létre. A PDL viszont elutasítja az „etnikai alapú” régiókat.
Az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség ugyanakkor csak részben támogatja a választási törvény módosítását.
Crin Antonescu, az USL társelnöke, a Nemzeti Liberális Párt elnöke tegnap kijelentette, a honatyák létszámának csökkentésével egyetértenek, a választások összevonásával viszont nem. „Ha a kormány csomagban fogadtatná a jogszabályokat, ráadásul felelősségvállalással, akkor bizalmatlansági indítványt nyújtunk be” – szögezte le Antonescu. Indoklása szerint a választások összevonása sértené a polgárok azon jogát, hogy megértsék, miről is szavaznak. A parlament létszámának csökkentését ugyanakkor az ellenzék által kidolgozott törvénytervezet alapján tartja megvalósíthatónak, a megyénkénti két szenátorra vonatkozó javaslatot ugyanis alkotmányellenesnek tartja, mivel szerinte nem biztosítja az arányos képviseletet.
Az ilyen jellegű felsőház egyébkén jellemzően a föderatív berendezkedési államok sajátja: az Egyesült Államok szenátusába például szintén két-két szenátort delegál minden állam, lakosságának számától függetlenül, ez jelképezi ugyanis azt, hogy mindegyik állam azonos rangú és azonos jogokkal rendelkezik az Unión belül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.