Hirdetés

Kizárja a PNL Webert és Nicolait

Kizárja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) soraiból két régi politikusát, Norica Nicolai és Renate Weber európai parlamenti képviselőket, mivel a párt irányváltásával szembeszegülve nem csalakoztak az Európai Néppárthoz (EPP), hanem megmaradtak a liberális frakcióban (ALDE).

Balogh Levente

2015. május 28., 17:192015. május 28., 17:19

A két politikus kizárását szerdán délután javasolta a párt vezetősége a végső döntést kimondó országos politikai bürónak.

Mint ismeretes, a PNL tavaly döntött az EPP-tag Demokrata-Liberális Párttal (PDL) való fúzióról, és arról, hogy a liberális pártcsaládból a konzervatív pártokat tömörítő néppártba iratkozik át. Ezt a párt több politikusa – köztük Weber és Nicolai is – ellenezte, utóbbiaknak a PNL vezetői ultimátumot adtak, hogy üljenek át ők is az EPP-frakcióba, de ez nem történt meg.

Norica Nicolai úgy vélekedett: a döntés előre látható volt. „Végre szabad ember vagyok. A karrierem során soha nem kötöttem kompromisszumot. A PNL kongresszusán is elmondtam, hogy nem értek egyet a fúzióval” – mondta, hozzátéve, hogy független EP-képviselő marad, az ALDE elnökhelyetteseként.

A jogászként ismert Renate Weber – aki korábban a Soros Alapítvány romániai szervezetének elnöke volt - is azt mondta, nem lepte meg a döntés, bár előtte szeretett volna tárgyalni a párt vezetőivel. Közölte ugyanakkor: nem könnyű a döntést tudomásul venni, de ragaszkodik a liberális értékrendhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján

Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen

Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen
2026. február 23., hétfő

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére

Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére
2026. február 23., hétfő

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége

Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet
2026. február 22., vasárnap

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet

A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet
2026. február 22., vasárnap

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések

A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amerikai biztonságpolitikai szakértő: Románia a NATO harmadik legfontosabb tagállama, az Egyesült Államok katonai jelenléte tartós marad

Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják

Amerikai biztonságpolitikai szakértő: Románia a NATO harmadik legfontosabb tagállama, az Egyesült Államok katonai jelenléte tartós marad
2026. február 21., szombat

Újraélesztés közben támadtak rá az ügyeletes orvosra a borsai kórházban

Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.

Újraélesztés közben támadtak rá az ügyeletes orvosra a borsai kórházban
2026. február 21., szombat

Hóvihar bénítja a dél- és kelet-romániai közlekedést: lezárt utak, kikötők, akadozó vasúti közlekedés

Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.

Hóvihar bénítja a dél- és kelet-romániai közlekedést: lezárt utak, kikötők, akadozó vasúti közlekedés
Hirdetés
Hirdetés