Hirdetés

Kitiltaná bizonyos övezetekből vagy díjfizetésre kötelezné a szennyező autókat egy tervezet – A PSD máris visszakozik

Lekerül napirendről. A PSD rögtön vissza is vonatná a környezetszennyezés csökkentését célzó jogszabályjavaslatot •  Fotó: Haáz Vince

Lekerül napirendről. A PSD rögtön vissza is vonatná a környezetszennyezés csökkentését célzó jogszabályjavaslatot

Fotó: Haáz Vince

Miután az elmúlt évtizedekben látványosan megnőtt az egy főre jutó gépjárművek száma és egyre több romániai városban is gondot jelentenek a forgalmi dugók, illetve a környezetszennyezés, a fejlesztési és közigazgatási minisztérium jogszabályjavaslattal rukkolt elő, ami olyan zónák kijelölését tenné lehetővé a nagyobb városok önkormányzatai számára, ahová nem, vagy csak díjfizetés ellenében hajthatnak be a szennyező járművek. Alig bocsátották azonban nyilvános vitára a tervezetet, a nagyobbik kormánypárt máris visszavonulót fújt.

Bálint Eszter

2024. július 30., 18:032024. július 30., 18:03

2024. július 30., 18:062024. július 30., 18:06

Alacsony károsanyag-kibocsátású zónák (Low Emission Zone – LEZ) kialakítását írja elő a romániai nagyvárosokban egy, a fejlesztési és közigazgatási minisztérium által kidolgozott törvénytervezet – mindez azt jelenti, hogy a szennyezőnek mondott járművek – főleg régebbi dízeles gépkocsik és tehergépjárművek – vagy díjfizetés ellenében léphetnek majd be ezekbe a kamerák által megfigyelt városrészekbe, vagy egyenesen kitiltják őket onnan. A döntést a helyi önkormányzat hatáskörében helyezi a tervezet. Ugyanakkor kivételt képeznek a környéken élők – húzza alá a jogszabályjavaslat, amelyre a Hotnews.ro portál irányította rá kedd reggel a figyelmet.

Megfelelő előkészületek kellenek

A nyilvános vitán levő törvénytervezet ugyanakkor arra is kitér, hogy mielőtt ezeket az alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat létrehoznák, a helyi hatóságoknak különböző intézkedésekkel kompenzálniuk kell a polgárokat.

Hirdetés

Ilyen intézkedés a megfelelő közösségi közlekedés biztosítása a kijelölt övezetben, illetve a megfelelő infrastruktúra biztosítása az aktív mobilitáshoz. Utóbbi a szövegjavaslat szerint azt feltételezi, hogy az önkormányzatoknak ki kell alakítaniuk az aktív közlekedési útvonalakat (az elektromos robogók számára is), és e célból aktív közlekedési közszolgáltatásokat kell nyújtaniuk (kerékpár- és elektromosrobogó-kölcsönző állomások), valamint töltőállomásokat kell biztosítaniuk az elektromos autók számára.

Két út áll az önkormányzatok előtt

Arra pedig, hogy miként lehet csökkenteni a károsanyag-kibocsátást a kijelölt övezetekben, a törvénytervezet kétféle megközelítést ajánl az önkormányzatoknak.

Az egyik a díjfizetés bevezetése a járműosztályok szerint (szennyezési szabvány), a másik pedig – szintén a járműosztályok szerint – korlátozza a behajtást ezekbe a zónákba.

Ha a jogszabály a jelenlegi formában lépne hatályba, lehetőség lesz ugyanakkor arra is, hogy egyes övezeteket ideiglenesen nyilvánítsanak alacsony károsanyag-kibocsátású zónákká, például csak hétvégén, vagy éjszaka, vagy a nap bizonyos időszakában.
A tervezet egyúttal leszögezi, a főutakat, megyei utakat vagy helyi elkerülő utakat is magukban foglaló területeken nem lehet hasonló korlátozásokat bevezetni.

Mennyi az annyi és más szabályok

A jogszabályjavaslat arra is kitér, hogy a díjak összege a jármű és az üzemanyag osztályától függ, valamint attól, hogy a szabályokat megszegő járművezetőket mekkora bírsággal sújthatják.

A szövegtervezet szerint az alacsony károsanyag-kibocsátású zónák megállapításához a következő M (személyszállításra szolgáló) és N kategóriájú (árufuvarozásra szolgáló) járműosztályokat használják:

• 1-es osztályba sorolt, Euro 3/III-as dízelüzemű, Euro 2/II-es, Euro 1/I-es és nem Euro szennyezési normájú járművek;

• 2. osztály – EURO 4/IV szennyezési normával rendelkező járművek dízelüzemanyagra és EURO 3/III szennyezési normával rendelkező járművek benzinre, LPG-re, CNG-re és LNG-re;

• 3. osztály – a dízelüzemanyagra vonatkozó EURO 5/V/EEV szennyezési normával és a benzinre, LPG-re, CNG-re és LNG-re vonatkozó EURO 4/IV szennyezési normával rendelkező járművek;

• 4. osztály – a dízelüzemű járművekre vonatkozó EURO 6/VI szennyezési normával és a benzinre, LPG-re, CNG-re és LNG-re vonatkozó EURO 5/V/EEV szennyezési normával rendelkező járművek;

• 5. osztály – a benzinre, LPG-re, CNG-re és LNG-re vonatkozó EURO 6/VI szennyezési normával rendelkező járművek;

• zöld osztály – tisztán elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás járművek.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

A tervezet szerint a szabályokat be nem tartó sofőröket 300 lejes bírsággal sújtanák.

A jogszabályjavaslat értelmében a hatályba lépést követően nem lenne megengedett az alacsony károsanyag-kibocsátású zónáknak a jelvények/matricák vagy más, a járművek szennyezettségi szintjét azonosító eszközök alapján történő kezelése.

Az övezeteket létrehozó helyi hatóságok, valamint a közlekedési rendőrség és/vagy a helyi rendőrség munkatársai meghatározott feltételek szerint hozzáférhetnének majd a jogosítványok és a járművek országos nyilvántartásának vonatkozó adataihoz.

korábban írtuk

Nőtt az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás: Románia rendelkezik Európa második legöregebb gépkocsiparkjával
Nőtt az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás: Románia rendelkezik Európa második legöregebb gépkocsiparkjával

Nőtt a személyszállítás egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása Romániában 2010 és 2021 között, mintegy 67 százalék a személygépkocsikból származott. Az adatokat a 2Celsius Egyesület ügyvezető igazgatója, Mihai Stoica ismertette.

Nyomós érvek

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium azzal indokolja a tervezet létjogosultságát, hogy a romániai városok számos problémával küzdenek, amelyeket a városiasodás és a nem megfelelő közösségi közlekedési szolgáltatások, az összefüggéstelen úthálózat, az alulméretezett járdák és a nem megfelelő parkolási megoldások okoznak, de

a legnagyobb gondot a közlekedés jelenti, amely nagyon zsúfolt és gyakran torlódik.

„Amikor a fenntartható városi mobilitásról beszélünk, nemcsak a személyszállításra, hanem a teherszállításra is tekintettel kell lennünk, amely a városi torlódások fontos összetevője” – olvasható a jogszabály indoklásában.

A szaktárca szerint 2019-ben Bukarest az Európai Unió legzsúfoltabb és a világ 14. legzsúfoltabb városa volt, a bukaresti lakosok által a csúcsidőben a forgalomban elvesztegetett idő pedig évente több mint 227 órát tesz ki, ami 9 teljes napnak vagy 28 munkanapnak felel meg.

„Románia kisebb városaiban sem túl jó a helyzet. A forgalom javítását, valamint a környezetszennyezés és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó intézkedések kiemelkedő fontosságúak, és a városokon belüli alacsony kibocsátású zónák létrehozása feltétlenül szükséges megoldás e célok eléréséhez” – szögezi le a dokumentum.

korábban írtuk

Nincs túl jó állapotban a romániai gépkocsipark, sokan indulnak útnak nem megfelelő műszaki állapotú járművel
Nincs túl jó állapotban a romániai gépkocsipark, sokan indulnak útnak nem megfelelő műszaki állapotú járművel

A Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) munkatársai az év első felében a forgalomban ellenőrzött gépjárművek 44,16 százalékát súlyos és/vagy veszélyes műszaki rendellenességek miatt nem megfelelő műszaki állapotúnak nyilvánították.

A PSD rögtön törölné a napirendről

De alighogy reggel a Hotnews.ro a szélesebb nyilvánosság elé tárta a jogszabályjavaslatot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Facebook-bejegyzésben igyekezett megnyugtatni azokat, akik szennyező autóval rendelkeznek, jelezve, hogy

a törvénytervezet nem kerül a kormány napirendjére.

„Ez a súlyos szociális hatású és új adókat bevezető kezdeményezés nem teljesítette Marcel Ciolacu miniszterelnök azon kérését, hogy nyilvános konzultációs szakaszon menjen keresztül és a kormánykoalíción belül politikai jóváhagyásra kerüljön. Így a törvénytervezetet leveszik a kormány napirendjéről” – közölte a nagyobbik kormánypárt.

Mint ismeretes, Románia – immár hagyományosan – Európa legöregebb gépkocsiparkjával rendelkezik,

úgy hogy a szociáldemokraták vélhetően egy ilyen szuperválasztási évben, amelyben még hátra van az államfő- és a parlamenti választás, nem akarják bevállalni annak az ódiumát, hogy éppen a széles tömegek pártoljanak el tőlük egy új adónem vagy korlátozás miatt, amikor amúgy sincs hiány demagóg, valóságtól elrugaszkodott kampányelemekből, mint amilyenekkel az amúgy szélsőséges, magyarellenes AUR próbál minél több szavazót magához édesgetni.

Pedig hasonló, alacsony károsanyag-kibocsátású zónák ma már egyáltalán nem ritkák Európában, és ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zónákkal is találkozhatunk utazásaink során.

Ausztriában Bécs mellett további három városban vannak korlátozások, Belgiumban Brüsszelben és Antwerpenben, Dániában Koppenhágában, Frederiksbergben, Aalborgban, Odensében és Aarhusban is találkozhatunk hasonló övezetekkel.

Franciaországban az alacsony károsanyag-kibocsátású zónákba csak Crit’Air környezetvédelmi matricával lehet belépni, és Németorzságban, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban sem gondolták ördögtől valónak a szennyezés visszaszorítására és a forgalmi dugók elkerülésére irányuló intézkedést. Londonban eközben ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zóna is van.

korábban írtuk

Nőtt az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás: Románia rendelkezik Európa második legöregebb gépkocsiparkjával
Nőtt az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás: Románia rendelkezik Európa második legöregebb gépkocsiparkjával

Nőtt a személyszállítás egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása Romániában 2010 és 2021 között, mintegy 67 százalék a személygépkocsikból származott. Az adatokat a 2Celsius Egyesület ügyvezető igazgatója, Mihai Stoica ismertette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Siegfried Mureșan nyilvánosságra hozná, mekkora támogatást nyújtott Románia Ukrajnának

Nem lát okot arra Siegfried Mureșan, hogy továbbra is titkosak maradjanak a Románia által Ukrajnának nyújtott támogatás részletei. A lehetséges miniszterelnök-jelölt szerint az ukránok segítése nem pazarlás, hanem Románia biztonságát szolgáló befektetés.

Siegfried Mureșan nyilvánosságra hozná, mekkora támogatást nyújtott Románia Ukrajnának
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Kevés nyugdíjas év jut Romániában és Magyarországon is az időseknek

Az Európai Unión belül jelentős különbségek mutatkoznak a tekintetben, hogy egy-egy ország idősei mennyi időt tölthetnek el nyugdíjasként – és ebben az összehasonlításban Románia és Magyarország is rosszul jár.

Kevés nyugdíjas év jut Romániában és Magyarországon is az időseknek
2026. szeptember 18., péntek

Románia drónokat telepít a tengerpartra az orosz légtérsértések miatt. Kis romániai drónkörkép

Új légi és tengeri drónellenes rendszereket tesztelnek Konstanca kikötőben – közölte a BGNES hírügynökség.

Románia drónokat telepít a tengerpartra az orosz légtérsértések miatt. Kis romániai drónkörkép
2026. szeptember 18., péntek

Elemzők: aligha oldja fel a patthelyzetet Siegfried Mureşan jelölése

Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti európai parlamenti képviselő kormányalakításra való felkérése nemigen oldja fel a jelenlegi politikai patthelyzetet, inkább elhúzza azt – vélekednek a politikai elemzők Nicuşor Dan államfő csütörtöki döntéséről.

Elemzők: aligha oldja fel a patthelyzetet Siegfried Mureşan jelölése
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Mureșan és stábja már neki is lát a kormányprogram kidolgozásának, bár még kétséges a kormányfővé választása

Már pénteken hozzákezdenek a koalíciós pártokkal a kormányprogram kidolgozásához – jelentette be Siegfried Mureșan csütörtökön kijelölt miniszterelnök.

Mureșan és stábja már neki is lát a kormányprogram kidolgozásának, bár még kétséges a kormányfővé választása
2026. szeptember 18., péntek

A járvány elmúlt, a bizalmatlanság maradt: egyre kevesebb gyereket oltanak be Európában

A koronavírus-járvány kezdete óta több európai országban is csökkenni kezdett a gyermekek átoltottsága, ami egyes fertőző betegségek újbóli megjelenésének veszélyével jár – hívja fel a figyelmet a The Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmány.

A járvány elmúlt, a bizalmatlanság maradt: egyre kevesebb gyereket oltanak be Európában
2026. szeptember 18., péntek

Nemigen jön ki a matek a Mureșan-kormány számára. Így állnak most a parlamenti erőviszonyok

Hacsak nem születik valamilyen kompromisszumos megoldás a szemben álló erők között, szinte borítékolható, hogy az államfő által kormányalakításra felkért Siegfried Mureșan kormánya nem kapja meg a szükséges támogatást a parlamentben.

Nemigen jön ki a matek a Mureșan-kormány számára. Így állnak most a parlamenti erőviszonyok
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Grindeanu: azt javaslom, hogy a PSD ne szavazzon bizalmat a Mureșan-kormánynak

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt fogja javasolni a hétfői vezetőségi ülésen, hogy a párt ne szavazzon bizalmat Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti (PNL) EP-képviselő kormányának.

Grindeanu: azt javaslom, hogy a PSD ne szavazzon bizalmat a Mureșan-kormánynak
2026. szeptember 17., csütörtök

Csalódottságtól a támogatásig: pártreakciók az új kormányfőjelölt kinevezésére

A jelenlegi kormánykoalíciót alkotó pártok támogatják a kormányalakítással megbízott Siegfried Mureșant, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező szociáldemokraták (PSD) azonban csalódottságuknak adtak hangot az államfő döntése miatt.

Csalódottságtól a támogatásig: pártreakciók az új kormányfőjelölt kinevezésére
2026. szeptember 17., csütörtök

Meglepetés miniszterelnök-jelölttel rukkolt elő a román államfő

Siegfried Mureșan liberális európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő csütörtökön a parlamenti pártokkal folytatott több mint hatórás konzultációt követően.

Meglepetés miniszterelnök-jelölttel rukkolt elő a román államfő
Hirdetés
Hirdetés