2009. szeptember 22., 10:092009. szeptember 22., 10:09
Virginel Iordache, a megyei PSD szóvivője közölte, az egykori szenátortól a pártot ért támadások miatt megvonták a párttagságot, mivel az a jelek szerint „nem értette meg, hogy a PSD új korszakba lépett”.
Úgy vélte, a párt reformfolyamaton megy keresztül, és nem maradhat meg azon a szinten, amelyen Octav Cozmâncă megrekedt, és bírálta a kizárt politikust, amiért az az elmúlt öt évben egyszer sem állt ki a nyilvánosság elé, hogy állást foglaljon a pártot érintő kérdésekben.
Octav Cozmâncă tegnap nem kívánta a kizárásáról hozott döntést kommentálni, mondván, előbb tanulmányozni akarja, milyen indoklással vonták meg a tagságát. A politikus egyébként a vasárnapi nyílt levélben úgy fogalmazott, nem hajlandó közösséget vállalni azokkal, akik elárulták és privatizálták a pártot, csak a hatalom érdekli őket, politikai kalandorként viselkednek, és akik feláldozzák a PSD-t egyéni érdekeikért, valamint a hozzájuk közel álló maffiózók kedvéért. Súlyos vádakat fogalmaz meg Mircea Geoană pártelnökkel szemben is.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).