Hirdetés

Kire pecsételünk?

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Négy kérdésben döntenek a vasárnapi önkormányzati választásokon urnákhoz járuló polgárok: településük és megyéjük képviselőtestületének öszszetételéről, illetve a polgármester és a megyei tanács elnökének személyéről szavazhatnak mindazok, akik a voksolás napjáig betöltötték 18. életévüket, valamint állandó lakhellyel és érvényes személyi iratokkal rendelkeznek.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. május 30., 00:002008. május 30., 00:00

A szavazókörök vasárnap reggel hétkor nyitják ki kapuikat, és este kilenc óráig várják a szavazókat.

Három vonatkozásban nincs változás a korábbi menetrendhez képest, a megyei önkormányzat elnökének megválasztási procedúrája azonban minden szempontból újdonságnak számít. Eddig ugyanis pártközi alkuk eredményeként a már megválasztott megyei közgyűlés tagjai az erőviszonyok, illetve háttéralkuk függvényében választották meg a testület elnökét. Idéntől azonban – a Szociáldemokrata Párt által benyújtott törvénymódosítás értelmében – ezen tisztség betöltőjét is közvetlenül a polgárok választják meg.

A települési és a megyei közgyűlések esetében a választás egyfordulós, a polgárok a pártok által összeállított listákra adhatják le voksukat. A Központi Választási Iroda (BEC) közölte: a cédulákon az első hat helyet a hat parlamenti párt kapja meg, a törvényhozáson kívül politizáló alakulatok a további helyeken osztoznak. A BEC közleménye szerint országos szinten összesen 54 politikai alakulat áll rajthoz, ám ezek közül csupán 41 állított mindenütt listát. A harmincnapos kampány csütörtökön 24 órakor ért véget, attól kezdve beállt a vasárnapi urnazárásig tartó kampánycsend. A választásokat szabályozó törvény megtiltja, hogy a választásokat megelőző 48 órában a jelöltek esélyeit taglaló közvélemény-kutatásokat tegyenek közzé, a kampánycsend időszakában sem választási hirdetéseket, sem a jelölteket szerepeltető műsorokat nem sugározhat az elektronikus média.

„Vándorlás” Bukarestből vidékre

A települési és megyei tanácsok megválasztására kiírt voksolással szemben a polgármesteri tisztség betöltéséről tartott szavazás kétfordulós, azaz abban az esetben, ha vasárnap a jelöltek egyike sem szerzi meg a leadott, érvényes voksok ötven százalékát plusz egy szavazatot, 15-én a két legjobb eredményt elért jelölt ismét megmérkőzik egymással. Ekkor már egyszerű többség is elég az elöljárói cím elnyerésére. Ha egy jelölt már vasárnap abszolút többséget szerez – azaz a szavazók fele plusz egy személy rá voksolt –, ő nyeri el a tisztséget.

A megyei tanács elnökének személyéről ezzel szemben egyetlen forduló dönt, aki a jelöltek közül vasárnap első helyen végez, négy évig irányíthatja a megyei közgyűlést. Kivételt csak azok az esetek képeznek, amikor a jelöltek között szavazategyenlőség alakul ki – ebben az esetben az azonos számú voksot kapott jelöltek újból megmérkőznek 15-én. Az adatok azt mutatják, hogy számos, pártjában vezető tisztséget betöltő, országos ismertségnek örvendő politikus döntött úgy: a helyi vagy megyei önkormányzatokban kívánja folytatni karrierjét. Összesen nyolcvannál is több szenátor vagy képviselő, miniszter vesz részt az elsejei megmérettetésen.

Először szavazhatnakaz EU-tagállamok polgárai

A választásokon mindazon, 18. évüket betöltött román, illetve európai uniós állampolgárok részt vehetnek, akik állandó romániai lakhellyel és érvényes személyi okmányokkal rendelkeznek, legalább három hónapja ugyanaz a lakcímük, és szerepelnek a választói névjegyzékben, vagy az ezekhez csatolt pótlistákon. Azok, akik a két választási forduló közötti időszakban töltik be 18. életévüket a második fordulóban élhetnek szavazati jogukkal, amennyiben föliratkoznak a pótlistára. Egyébként mindenki csak a lakhelye szerint illetékes szavazókörben adhatja le voksát. Szavazni érvényes személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, szolgálati vagy diplomataútlevél felmutatásával lehet. Amennyiben valakinek nem szerepel a neve sem a választói névjegyzékben, sem a pótlistán, de igazolni tudja, hogy a hatályos jogszabályok értelmében jogosult szavazni, neve fölkerül a pótlistára, és lehetőséget kap állampolgári jogainak gyakorlására.

Idén először az állandó lakhellyel rendelkező európai uniós állampolgárok is részt vehetnek az önkormányzati választásokon, amennyiben személyazonosságukat a hazájukban kapott személyi iratokkal – személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel –, illetve az illetékes román hatóságok által kiállított okmányokkal igazolják.

Nem rendelkeznek szavazati joggal az orvosilag elmebetegnek minősített személyek, illetve mindazok, akiktől valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt megvonták az állampolgári jogok gyakorlásának jogát.

Azok, akik valamilyen okból mozgásképtelenek, ezért nem tudnak elmenni a lakhelyük szerinti szavazókörbe, mozgóurnát kérhetnek. Amennyiben igénylésüket a választási bizottság elnöke jóváhagyja, a testület két tagja házhoz viszi az urnát. A szavazás az eddig megszokott módon zajlik, azaz a választópolgárok a szavazókörben személyi igazolványuk bemutatását követően egy VOTAT feliratú bélyegzőt, valamint négy – a települési közgyűlési, a megyi közgyűlési, a polgármesteri és a megyei tanácselnöki voksolás résztvevőinek listáját tartalmazó – szavazólapot kapnak. A szavazat mindegyik esetben csak akkor érvényes, ha egyetlen pártra vagy jelöltre voksol, amennyiben egy szavazólapon több VOTAT pecsét is szerepel, érvénytelenítik. A BEC rendelkezése értelmében a szavazófülkébe tilos álló- vagy mozgókép készítésére alkalmas eszközt bevinni.

Miután a szavazólapokat bedobta az urnába, a választópolgárnak kötelessége leadni a bélyegzőt.

A Központi Választási Iroda a nap során négy alkalommal – 11.30, 15.30, 18.30 és 22.30 órakor – teszi közzé a választási részvétellel kapcsolatos adatokat. Az első részeredményeket hétfőn tíz órakor teszik közzé.

A Pro Democratia Alapítvány bejelentette: 1700 megfigyelője követi majd figyelemmel a voksolás menetét, főleg vidéken. Emellett az alapítvány által működtetett 0800-070100-as, ingyenesen hívható telefonszámon bárki jelezheti, amennyiben választási rendellenességet tapasztalt.

B. L.


Többszörös „túljelentkezés”

A vasárnapi önkormányzati választások során összesen 3184 polgármesteri és 42 megyei tanácselnöki tisztségért szállnak versenybe a jelöltek. A polgármesteri székekért összesen több mint 19 ezer jelölt verseng, közülük 805 független, 132 pedig valamely kisebbségi szervezet jelöltje. A megyei közgyűlési elnöki tisztségekért 456 jelölt szállt ringbe. A megyei önkormányzatokban összesen 1393 helyért, a települési közgyűlésekben 40 299 tanácsosi mandátumért szálltak harcba a jelöltek. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a választások napján országszerte összesen több mint 18 ezer egyenruhás biztosítja majd a voksolás zavartalan menetét. A belügyi és közigazgatási minisztérium közleménye szerint egyébként országos szinten összesen 17 305 választókörzetet jelöltek ki, ebből közel hatezret a megyei jogú városokban, mintegy 1500-at a többi városban, a maradékot pedig a községekben.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
2026. május 16., szombat

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben

Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet

A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet
2026. május 15., péntek

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t
2026. május 15., péntek

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat

Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat
Hirdetés
Hirdetés