2009. április 24., 09:482009. április 24., 09:48
A volt király úgy vélte: a jelenlegi, nehéz helyzetben egységes, nagylelkű, szolidáris és felelős fellépés szükséges, ezért a hercegi jelölt támogatására szólította az ország polgárait. Mihály szerint a királyi ház döntése, amelynek értelmében jelöltet indít az államfői tisztségért zajló küzdelemben, azt a célt szolgálja, hogy egységesítse és egészségessé tegye Romániát.
„Meg kívánjuk mutatni, hogyan kell valójában szolgálni egy népet” – hangsúlyozta az uralkodó. „Az ország érdekében meglépendő helyes lépéssel ki kell várni a megfelelő pillanatot. Úgy vélem, ez a pillanat most elérkezett” – szögezte le Mihály. A volt uralkodó szerint a királyi ház döntésének egyik mozgatórugója az, hogy reményt adjon az országnak.
Mint arról beszámoltunk, a színészként ismertté vált Radu Duda, aki az uralkodó egyik lányát feleségül véve vált a királyi család tagjává, két héttel ezelőtt jelentette be, hogy harcba kíván szállni az államfői tisztségért. Egyes sajtóinformációk szerint ugyanakkor Radu herceg korábban közeli kapcsolatban volt a titkosszolgálatokkal is.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).