Hirdetés

Kihátrálnak Korodi mögül?

A környezetvédelmi miniszter szerint az adó marad, de módosulhat. Kihátrálni látszik bizonyos mértékig az RMDSZ Korodi Attila környezetvédelmi miniszter mögül a regisztrációs adó kérdésében. Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi sajtótájékoztatóján leszögezte: az RMDSZ az adónem radikális csökkentése mellett foglal állást, és nem ért egyet a módosított jogszabályban megszabott értékekkel sem.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. január 30., 00:002008. január 30., 00:00

„Úgy vélem, hasznos, hogy vita folyik ebben a kérdésben, én és kollégáim pedig az adónem radikális, nem pedig csupán néhány százalékos csökkentése mellett foglalunk állást.” A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) kezdeményezése ügyében – egyszerű indítványt készülnek benyújtani a képviselőházban, amelyben a regisztrációs adó eltörlését és az eddig befizetett pénzösszeg visszafizetését kérik – Markó rámutatott, a regisztrációs adó voltaképpen Sulfina Barbu korábbi demokrata párti környezetvédelmi miniszter hagyatéka. „Véleményem szerint a PD-L önmaga ellen nyújtja be az indítványt, hiszen az adónem Sulfina Barbu öröksége” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Korodi Attila a Realitatea hírtelevízió egyik hétfő esti adásában ugyanakkor kijelentette: nem merül föl a gépkocsik regisztrációs adójának esetleges eltörlése, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a vonatkozó jogszabály módosítása körül kialakult nyilvános vita nyomán újabb változtatásokat eszközölnek. Az egyik, minden bizonnyal megváltoztatandó passzus arra az esetre vonatkozik, ha valaki új autót vesz, kifizeti a regisztrációs díjat, ám néhány hét vagy hónap múlva balesetet szenved, a jármű pedig totálkáros lesz. Ebben a helyzetben jelenleg – és a júliustól életbe lépő új változat szerint is – újabb új autó vásárlása esetén ismét ki kell fizetni az illetéket. Korodi szerint az lenne a méltányos eljárás, ha ilyenkor az az eljárás lépne életbe, mint amikor valaki a húszévesre tervezett élettartam lejárta előtt külföldön értékesíti a gépkocsiját. Hasonló esetben ugyanis a tulajdonos visszakapja a különbözetet. A tévéadásban egyébként Mihai Hură, a gazdasági és pénzügyi tárca képviselője elmondta, jelenleg nincs törvényes háttér arra, hogy viszszafizessék a pénzt mindazoknak, akik befizették a regisztrációs adót.

A PD-L egyébként tegnap is folytatta támadásait a regisztrációs adó ellen. A párt alelnöke, Raluca Turcan szerint „a Tăriceanu-kormány által bevezetett, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által támogatott regisztrációs adó újabb merénylet az állampolgárok zsebe ellen, amelynek az a célja, hogy betömjék a kampánycélból megejtett pénzosztások nyomán keletkezett lyukat a költségvetésen.” A PSD elnöke, Mircea Geoană a Turcan-nyilatkozattal ellentétben hétfőn azt mondta, pártja a regisztrációs adó ellen szavaz a parlamentben. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint Korodi Attila és Varujan Vosganian pénzügyminiszter a napokban egyeztetést kezdeményez a pártok képviselőivel, azzal a céllal, hogy elmagyarázzák az adónemet érintő módosításokat.

Mint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság tavaly felszólította Romániát a 2007. január elsejétől bevezetett regisztrációs díj eltörlésére, mondván, az diszkriminatív az Unió többi tagországában vásárolt járművekkel szemben. Mivel Bukarest – azzal érvelve, hogy az illeték révén vissza kívánja szorítani a sok szennyezést kibocsátó, régi járművek importját – erre nem volt hajlandó, az EB beindította ellene az eljárást, amelynek végén az Európai Bíróságnak kellett volna döntenie. Ennek nyomán Bukarest módosította a jogszabályt, oly módon, hogy az új autók adója nő, a régebbi járművek adóját várható élettartamuk alapján számítják ki, az adónemet környezetvédelmi illetékké keresztelik át, az így befolyt összeget pedig a környezetvédelmi alapba utalják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés