
Ion Aron Brassó megyei rendőrfőkapitány lemondását követeli a rendőrszakszervezet a Godină-ügy miatt.
2016. február 21., 15:072016. február 21., 15:07
Az egyenruhások érdekvédelmi szervezete szerint a főkapitány nem megfelelő magatartást tanúsított a közlekedésrendészet munkatársával szemben, akit alaptalanul azzal vádolt meg a Vöröskereszt megyei vezetője, aki egyben a megyei közgyűlés szociáldemokrata tagja is, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélt vele egy közúti igazoltatás során.
A szakszervezet arra készült, hogy hétfőn tüntetést szervezzen a Brassó megyei rendőr-főkapitányság székháza elé. Az érdekvédelmisek kiállnak Godină mellett, aki álláspontjuk szerint fényt derített a kapitányságon történt rendellenességekre.
Mint arról beszámoltunk, a Marian Godină nevű közlekedési rendőr – aki korábban könyvet is írt a szakmája gyakorlása közben átélt „kalandokról\" – Facebook-oldalán arról írt, hogy február 8-án szolgálat közben megállította a megyei Vörökereszt vezetőjét szállít autót, amelynek sofőrje elmulasztott elsőbbséget adni egy gyalogosnak. A nő – tisztségére hivatkozva – megpróbálta rávenni, hogy ne vonja be a sofőr jogosítványát, Godină azonban nem tágított.
A nő ezt követően panaszt tett a feletteseinél arra hivatkozva, hogy a rendőr nem mutatkozott be, és minősíthetetlen hangnemben beszélt vele. Godinát ennek nyomán hétfőn felettesei kemény hangnemben megrótták. A rendőr azonban nem hagyta magát, és közzétette az interneten a nővel folytatott beszélgetés felvételét, amelyből kiderül, hogy bemutatkozott, és nem beszélt tiszteletlenül. A rendőrség központi vezetése ezt követően kedden Brassóba küldte belső ellenőrző testületét, amely az ott lefolytatott vizsgálatok nyomán az ügyészséghez fordult a helyi rendőri vezetők magatartása miatt.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!