Hirdetés

Kiáll Tőkés László mellett a Temesvár Társaság

Bírálta Klaus Johannis államfőt a Temesvár Társaság, amiért csütörtökön szociáldemokrata párti (PSD) politikusok kezdeményezésének engedve visszavonta Tőkés László európai parlamenti képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet 2009-ben kapott az 1989-es forradalom idején szerzett érdemeiért.

Balogh Levente

2016. március 07., 15:202016. március 07., 15:20

2016. március 07., 17:232016. március 07., 17:23

A társaság hétfői közleményében emlékeztet: az EP-képviselő, aki annak idején református lelkészként szolgált Temesváron, a forradalom 20. évfordulóján bátorsága és méltósága legmagasabb elismeréseként kapta a kitüntetést, miután személyes példájával hozzájárult a román nép kommunista diktatúra elleni felkelésének kirobbantásához.

„Álláspontunk szerint Tőkés László a romániai forradalom jelképe volt, és az is marad, ahogy az az érdemrend odaítélésének indoklásában is állt” – szögezi le a közlemény.

„A kitüntetés visszavonásának ürügyéül bizonyos, „alkotmányellenesnek\" mondott kijelentéseit hozták fel. Egy jogállamban azonban a szólásszabadság jogával élni nem lehet alkotmányellenes. A Temesvár Társaság legfőbb, a forradalom után megfogalmazott Temesvári Kiáltványban is rögzített célja az alapvető emberi jogok védelme, amelyek egyik legfontosabbika a szólásszabadság. A Temesvár Társaság álláspontja szerint elhamarkodott döntéssel állunk szemben, ezért annak azonnali újbóli megfontolását kéri\" – áll a Temesvár Társaság állásfoglalásában.

Mint ismeretes, az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A kommunista visszarendeződés megakadályozása érdekében alakult Temesvár Társaság 1990 márciusában 13 pontos kiáltványt fogalmazott meg, amelyben felhívta az ország figyelmét, hogy a temesváriak nem nagyobb fizetésekért, és nem a mellőzött reformkommunisták hatalomra segítéséért, hanem a kommunista rendszer ellen indítottak forradalmat.

A Temesvár Társaság kivételnek számított a román közéletben azzal a következetességgel, amellyel az utóbbi negyed évszázadban kiállt Tőkés László mellett, és amellyel emlékeztette az ország közvéleményét, hogy a romániai rendszerváltozás a temesvári református parókia elől indult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés