Hirdetés

Kezdődik az EP-kampány

Pénteken kezdődik a június 7-én megrendezendő európai parlamenti választások kampánya. A Románia számára az európai törvényhozásban fenntartott 33 helyre a pártok több ismert politikus csatasorba állításával szeretnék a választók támogatását elnyerni. A Demokrata-Liberális Párt listáját Theodor Stolojan első alelnök vezeti, őt Monica Macovei volt igazságügy-miniszter követi.

Balogh Levente

2009. május 08., 10:582009. május 08., 10:58

A Szociáldemokrata Párt ismét szövetséget kötött a Konzervatív Párttal, így a két alakulat közös listát állított. Ezt Adrian Severin vezeti, a második helyen Rovana Plumb áll. A Nemzeti Liberális Párt listájának első helyén Norica Nicolai áll, a harmadik helyen pedig az ismert jogvédőt, Renate Webert indítják. Az RMDSZ és az EMNT közös, magyar összefogást jelképező listájának vezetője Tőkés László református püspök, jelenlegi EP-képviselő, akit szintén két eurohonatya, Sógor Csaba és Winkler Gyula követ.

A Nagy-Románia Párt két ismert szélsőséges politikust küldene Brüsszelbe: a pártelnök Corneliu Vadim Tudort, és a korábbi választásokon szintén kudarcot vallott Új Generáció Párt elnökét, Gigi Becalit. Az önbíráskodás miatti előzetes letartóztatásból nemrég kiengedett üzletembernek a bíróság csütörtökön engedte meg, hogy a kampány idejére elhagyja Bukarestet. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt listáját Marian Petre Miluţ pártelnök vezeti, a Polgári Erő nevű alakulatét pedig Adrian Ştefan Iuraşcu.

A két független induló Elena Băsescu és Pavel Abraham, az Országos Kábítószerellenes Ügynökség korábbi vezetője. A Társadalmi Tanulmányok Csoportja (GSS) által csütörtökön közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint egyébként, ha most rendeznék a választásokat, a Szociáldemokrata Párt nyerne 31,1 százalékkal, mögötte a demokrata-liberálisok állnak 29,6, a harmadik helyen pedig a nemzeti liberálisok 16,6 százalékkal. Az RMDSZ 5,9 százalékkal utolsó bejutó lenne. Az államfői székben a megkérdezettek 30,8 százaléka Traian Băsescut, 24,3 pedig Mircea Geoanát látná szívesen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Kelemen: többséggel rendelkező, politikai jellegű koalíció kell, nem megoldás az előrehozott választás

Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.

Kelemen: többséggel rendelkező, politikai jellegű koalíció kell, nem megoldás az előrehozott választás
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Fritz szerint ha a PSD kormányra kerül, az USR ellenzékbe vonul

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.

Fritz szerint ha a PSD kormányra kerül, az USR ellenzékbe vonul
2026. május 18., hétfő

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet
2026. május 18., hétfő

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára

Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság

Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság
2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
Hirdetés
Hirdetés