A szenteste elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent a tavalyi évhez viszonyítva, ami a rendőrség szerint annak is köszönhető, hogy több mint tízezer rendőr teljesített szolgálatot a karácsonyi időszakban.
2016. december 26., 15:002016. december 26., 15:00
2016. december 26., 18:142016. december 26., 18:14
Az Országos Rendőr-főkapitányság által az Agerpres hírügynökségnek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a rendőrök a vallásos megmozdulások helyszínein, a tömegeket vonzó helyszíneken és az országutakon is figyelemmel kísérték a közrend betartását. A járőröző csapatok, a forgalmi és a vasúti rendőrök feladata az volt, hogy megelőzzék az ünnepek alatt a lakosság nyugalmát zavaró eseményeket.
Az Országos rendőr-felügyelőség közleménye szerint a rendőrök aktív részvételének köszönhetően a karácsony első napján észlelt kihágások és bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A súlyos közúti balesetek száma 14 százalékkal csökkent ebben az időszakban az elmúlt évekhez viszonyítva.
A román rendőrség hétfőn leginkább a forgalmi dugók elkerülésére és a balesetek megelőzésére fekteti a hangsúlyt. Ugyanakkor arra kérik a lakosságot, hogy tájékozódjanak az utak állapotáról, mielőtt hosszabb útnak indulnak, gépjárművüket szereljék fel a téli viszonyoknak megfelelően és kövessék a közlekedési rendőrök utasításait.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!