
Kétszázezer eurós erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezte szerdán a bukaresti táblabíróság az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaságot (CNADNR) egy fiatal nő javára, aki elvesztette a jobb karját egy közúti balesetben.
2013. november 27., 20:132013. november 27., 20:13
Az ítélet nem jogerős, a legfelsőbb bíróságon megfellebbezhető. Georgiana Elena Ghegeliu ügyében a bukaresti törvényszék korábban precedensnek számító, egymillió euró értékű kártérítést állapított meg, amelyet az állami hatóság a táblabíróságon megfellebbezett. A felperes 2012 áprilisában perelte be a CNADNR-t, valamint a Brassó megyei híd- és útügyiigazgatóságot, miután elveszítette jobb karját a 2006-ban történt közúti balesetben.
A lány barátjával együtt Brassó felé haladt egy személygépkocsival, és jobbra rántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést egy szemből közlekedő autóval. A jármű nekiütközött egy útszéli fémkorlátnak, ennek egy darabja átszakította az autó ajtaját, és belefúródott a lány karjába, amit későbba amputálni kellett. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy az útfelügyelőség a vétkes a balesetért, mivel nem tartotta karban a közlekedés biztonságát szolgáló korlátot.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!