
Egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a Címeket, Diplomákat és Egyetemi Bizonyítványokat Hitelesítő Országos Tanács (CNATDCU) – amelyet az oktatási minisztérium hétfőn bízott meg azzal, hogy kivizsgálja a közszereplőket érintő plágiumügyeket – helyt ad a korábbi szakértői következtetéseknek, amelyek igazoltnak látták a másolás tényét.
2016. május 11., 17:242016. május 11., 17:24
2016. május 11., 20:272016. május 11., 20:27
Mint arról beszámoltunk, a testület többek között a Victor Ponta volt miniszterelnök, Gabriel Oprea korábbi kormányfőhelyettes, belügyminiszter, illetve Petre Tobă, a belügyi tárca jelenlegi vezetője ügyében is vizsgálódik. A HotNews hírportál ugyanakkor rámutat: a CNATDCU összetétele alig változott 2012 óta, amikor Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja kapcsán először a figyelem középpontjába kerültek a plágiumügyek, és az akkori oktatási miniszterek megváltoztatták az összetételét.
Mint ismeretes, Ponta esetében a Nature tudományos folyóirat vetette fel, hogy nemzetközi jogi témájú doktori dolgozatának jelentős részét a forrás feltüntetése nélkül másolta. A CNATDCU elkezdte kivizsgálni az ügyet, és arra a megállapításra jutott, hogy plágium történt. Ezen a ponton azonban Liviu Pop akkori oktatási miniszter menet közben megváltoztatta a testületre vonatkozó szabályozást, így döntéseinek nem volt a továbbiakban jogi következménye. Egyúttal a vezetőséget is leváltotta.
Ezt követően az új oktatási miniszter, Ecaterina Andronescu – aki nemcsak a kormányban, hanem a Szociáldemokrata Pártban (PSD) is Ponta alárendeltje volt – az akkori kormányoldalhoz hű emberekkel töltötte fel a testületet. A CNATDCU 15 fős jogi szaktestületében ma is ott van az általános tanácsba Andronescu által kinevezett Gabriel Boroi, aki még 2012 júniusában tagja volt az oktatási tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács háromtagú, Ponta ártatlanságát kimondó testületének.
Andronescu nevezte ki azt a Corina Dumitrescut, akit Ponta 2012-ben oktatási miniszternek javasolt, de visssza kellett vonnia a jelölését, miután kiderült, hogy önéletrajzában hamisan tüntette föl, hogy a kaliforniai Stanford Egyetemen tanult. Ugyanígy Andronescu jóvoltából került be a testületbe Radu Catană, a BBTE volt rektorhelyettese és Verginia Vedinaş, a szélssőséges Nagy-Románia Párt (PRM) korábbi parlamenti képviselője, Gheorghe Popa, a bukaresti Rendőrakadémia tanára, Dan Claudiu Dănişor, a Craiovai Egyetem rektora, Mircea Duţu, a bukaresti Környezetvédelmi Egyetem elnöke, Ionel Didea, a Piteşti-i Egyetem volt rektora és Ion Dogaru, a Craiovai Egyetem jogi karának volt dékánja is.
Azóta a CNATDCU-nak új elnöke az a Ioan Aurel Pop – a BBTE rektora – lett, aki akkor, a testület tagjaként elhatárolódott a plágium tényét kimondó határozattól, és „abszolút fontosnak\" nevezte a Liviu Pop által levezényelt átalakításokat. Mint arról beszámoltunk, Ponta és Gabriel Oprea esetében a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága egyértelműen megállapított a plágium tényét.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!