
Kétmillió euróval vesztegették meg Darius Vâlcov pénzügyminisztert az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint.
2015. március 14., 10:082015. március 14., 10:08
A nyomozó hatóság pénteken este, a tárcavezető több órás kihallgatása után jelentette be, hogy befolyással üzérkedés alapos gyanújával bűnvádi eljárást indított a Ponta-kabinet tagja ellen.
Az ügyészség közleményéből kiderül, hogy a pénzügyi tárca élére tavaly decemberben kinevezett szociáldemokrata politikus még Slatina város polgármestereként követett el törvénytelenséget.
A DNA szerint egy – a vádhatóság által meg nem nevezett – üzletember 2009-ben felajánlotta az Olt megye székhelyét 2004 és 2012 között irányító elöljárót, hogy minden egyes állami szerződés után húsz százalékos részesedést ad neki, ha hozzájuttatja önkormányzati közbeszerzésekhez.
Befolyását latba vetve Vâlcov elérte, hogy a vállalkozó cége nyerjen el víz- és csatornahálózat-korszerűsítési munkálatokat a megye több településén. Szolgálatai fejében az elöljáró 2010 és 2013 között mintegy kétmillió euró kenőpénzt kapott megvesztegetőjétől, aki az összeg jelentős részét részletekben, cége székhelyén, készpénzben nyújtotta át Vâlcovnak.
A jelenlegi pénzügyminiszter tizenkét éven keresztül az egykori Demokrata-Liberális Párt (PDL) tagja volt, 2012-ben azonban kilépett az alakulatból, az az év decemberében rendezett parlamenti választásokon pedig már a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett szenátori mandátumot. Tavaly augusztustól decemberig betöltötte a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget.
Nyilatkozatháborúba tokrollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják
Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.
Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.
Ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik kórházi munkaidőben a magánszektorban dolgoznak.
Közös beadvánnyal fordultak Nicușor Danhoz az ország 16 ítélőtáblájának elnökei, arra kérve az államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.
Több választási lehetőségük lesz a betegeknek, ha megtörik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) monopóliuma – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!