Hirdetés

Két újabb áldozatot követelt a kanyaró Romániában

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Kettővel nőtt a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Romániában, miután egy 17 éves kiskorú és egy másfél éves gyerek is életét vesztette – jelentették be kedden a bukaresti hatóságok.

Krónika

2017. április 11., 18:472017. április 11., 18:47

2017. április 11., 22:102017. április 11., 22:10

Alexandru Rafila, az egészségügyi miniszter személyes tanácsadója egy sajtótájékoztatón elmondta: a 17 éves lány nem csak kanyaróban szenvedett, hanem egyéb betegsége is volt. Rámutatott: sem a lány, sem a másfél éves gyerek nem volt beoltva kanyaró ellen. Április 7-ig Romániában 4090 kanyarós megbetegedést jegyeztek. A járvány leginkább az ország nyugati részét érinti.

Az MTI emlékeztet, hogy a kanyaró elleni vakcina beadatását gyermekeknek 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására.

Mint arról beszámoltunk, az egészségügyi minisztérium kedden társadalmi vitára bocsátott egy törvénytervezetet, amely az oltást szabályozza. Romániában eddig nem létezett oltástörvény. A tervezet nem helyez kilátásba konkrét szankciókat azon szülők ellen, akik nem gondoskodnak arról, hogy gyermeküket beoltassák.

Florin Bodog egészségügyi miniszter kedden elmondta, a most közzétett tervezetben egyelőre nem akarnak konkrét szankciókat megállapítani az oltás beadatását elmulasztó szülők ellen, mert az a cél, hogy a társadalom minél szélesebb körben elfogadja az oltástörvényt. Hozzátette: a társadalmi vita során kiegészítik egy fejezettel, amely tartalmazni fog büntetéseket, amelyek minél nagyobb elfogadottságnak örvendenek és a gyerekek megfelelő beoltási arányát is szavatolják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés