Hirdetés

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Adrian Năstasét

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a legfelsőbb bíróság Adrian Năstase szociáldemokrata politikust hétfőn. Az egykori miniszterelnököt – akit a bíróság bizonyos jogainak gyakorlásától is eltiltott két évre – egy korrupciós perben ítélték el, amely Năstase 2004-es államfő-választási kampányának finanszírozásával kapcsolatos. A politikust azzal vádolták, hogy az Állami Építkezési Felügyelet egyik hivatalos rendezvényén gyűjtött pénzzel finanszírozta választási kampányát. Az ítélet nem jogerős.

Hírösszefoglaló

2012. január 30., 15:232012. január 30., 15:23

Az ügyben öt másik személyt is börtönbüntetésre ítéltek. Irina Jianu, az Állami Építkezési Felügyelet vezetőjének hét évet kell börtönben töltenie, öt évig pedig nem gyakorolhatja bizonyos jogait, ha az ítélet jogerőre emelkedik. Szintén hét évet kapott Diana Gasparovici, az intézmény egykori helyettes vezetője, Mihail Cristian Vasile, az Eurografica kft. vezérigazgatója, illetve a Marian Ioana-Bogdan Popovici házaspár.

A hat elítéltnek az ügyben érintett két céggel közösen több mint 300 ezer lej értékű kártérítést kell fizetnie az Állami Építkezési Felügyeletnek. A bíróság arról is döntött, hogy Adrian Năstasétól elkoboznak mintegy 38 ezer lejt, az ítélet szerint ennyi haszna származott az elkövetett bűncselekményből. A többi öt elítélt személynek egyéb címen is különböző összegű kártérítéseket kell fizetnie, a bíróság ugyanakkor jóváhagyta a vádlottak több ingatlanjának zárolását.

Adrian Năstasét azzal vádolta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), hogy 2004-ben az Állami Építkezési Felügyelet egyik szakmai tanácskozásának leple alatt pénzt gyűjtött államelnök-választási kampányához. A Minőség trófeája című tanácskozáson több mint 1,6 millió euró gyűlt össze a részvételi díjakból. A pénz négy olyan céghez került, amelyet Năstase két bizalmasa ellenőrzött. Innen az összeg egy másik társasághoz folyt át, amely különféle szolgáltatásokat nyújtott a politikus elnökválasztási kampányában.

A per utolsó tárgyalásán Adrian Năstase ártatlannak vallotta magát, és azt mondta: az ellene folyó eljárás politikai indíttatású.

A hétfői ítéletre reagálva a szociáldemokrata politikus jelezte, hogy fellebbezni fog. Szerinte a bírák a kötelességüket teljesítették, az pedig egy politikai játszma volt.

„Ezzel a fejleménnyel megpróbálnak engem a politikai életen kívül tartani, ez volt Traian Băsescu célja 2005 óta, mivel kényelmetlen elllenfél vagyok” – fogalmazott Năstase.

A volt miniszterelnököt és Ioan Melinescut, a Pénzmosást Megelőző Országos Hivatal volt vezetőjét egyébként tavaly decemberben első fokon felmentették a Tamara nagynéni örökségeként elhíresült korrupciós ügyben.

Năstase ellen ezenkívül egy harmadik korrupciós ügyben is eljárás folyik, mindhárom esetben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) emelt vádat ellene.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés