Hirdetés

Készül a jobbközép egység Romániában

Crin Antonescu, a vasárnapi európai parlamenti választásokon gyengén szereplő Nemzeti Liberális Párt (PNL) leköszönő elnöke az Európai Néppárt (EPP) vezetőivel tárgyalna pártja átlépéséről az európai liberálisok pártjából a jobbközép konzervatív erőket tömörítő EPP-be, az EPP-tag Demokrata-Liberális Párt (PDL) illetékeseivel pedig arról, hogy a romániai jobboldal megerősítése érdekében a két párt szövetségre lépjen egymással – jelentette kedden meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Digi 24 hírcsatorna.

Balogh Levente

2014. május 27., 16:582014. május 27., 16:58

Az adó szerint Antonescu Brüsszelbe készült, hogy egyeztessen az európai jobbközép vezetőkkel, végül azonban Bukarestben tárgyalt Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfővel, akinek Polgári Erő (FC) nevű pártja mindössze 2,60 százalékot ért el az EP-választáson.

Az EU 28 tagállamainak vezetői kedd este munkavacsorán elemzik ki az EP-választás eredményeit, előtte pedig a különböző pártcsaládok is találkozót tartottak. Román részről Traian Băsescu államfő, magyar részről Orbán Viktor vesz részt az esti tanácskozáson, illetve az EPP előtte megtartott találkozóján.

Ezen a tanácskozáson akart részt venni a hírcsatorna forrásai szerint Crin Antonescu, aki arról akar tárgyalni a néppárti vezetőkkel, hogyan tudna pártja minél gyorsabban átlépni az EPP-be. Mint arról beszámoltunk, Antonescu a párt kudarca nyomán – 15 százalékot ért el, ennek nyomán hat képviselőt delegálhat az európai uniós törvényhozásba – egyrészt azt jelentette be, hogy a kudarc miatt lemond tisztségéről, másrészt azt, hogy a PNL átlép az EPP-be, amely 213 mandátummal a legnagyobb frakciót alkothatja az EP-ben.

A pártvezetés ezt hétfőn már meg is szavazta. Antonescu egyébként először 2012-ben lebegtette meg, hogy pártja elhagyhatja a liberális pártokat tömörítő ALDE-t. Egyben az a hír is felröppent, hogy szoros szövetségre lépnének a PDL-lel, ezt azonban egyik párt vezetői sem erősítették meg.

A PDL vezetői kedden rendkívüli ülésen vitatták meg a PNL-vel kötendő esetleges szövetség ügyét. Vasile Blaga, a párt elnöke elmondta: szerdán egyeztetnek a liberálisokkal. Blaga nem kívánta kommentálni azon feltételt, hogy Antonescu legyen a jobboldali pártok közös államfőjelöltje.

Mihăiţă Calimente PNL-s képviselő hétfőn este azt mondta: a párt hajlandó minden jobbközép alakulattal tárgyalni a jobboldal megerősítéséről, beleértve az államfő bábáskodásával létrejött Népi Mozgalom Pártot (PMP) is, amennyiben az megszabadul Băsescu befolyásától. Elena Udrea, a PMP politikusa ugyanakkor ennek kapcsán kedden az egyik közösségi portálon azt írta: nem tartja valószínűnek, hogy a jobboldal egységesen tud majd fellépni egyes politikusok sértettsége és gyenge jelleme miatt.

Băsescu kedden Brüsszelbe való elutazása előtt nem kívánta kommentálni a PNL átállási szándékát, csupán megjegyezte: azáltal az EPP hat mandátummal többel rendelkezne az EP-ben. Egyébként Victor Ponta kormányfő levélben kérte az elnöktől, hogy ő utazhasson az EU-csúcsra, az államfő azonban közölte: elutasította a kérést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés