Hirdetés

Készen a miniszterjelöltek névsora

Egy név híján teljessé vált csütörtökön a hamarosan hivatalba lépő kormány névsora, miután a nagykoalíciót alkotó két alakulat, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a Szociáldemokrata Párt – Konzervatív Párt szövetség (PSD+PC) vezető testületei jóvá hagyták a kabinet tagjainak névsorát.

Balogh Levente

2008. december 18., 16:062008. december 18., 16:06

Mint arról beszámoltunk, a miniszterelnöki tisztséggel a legtöbb mandátumot szerzett PDL elnökét, Emil Bocot bízta meg Traian Băsescu államfő, a PSD csütörtökön Dan Nicát jelölte az európai ügyekért felelős kormányfő-helyettesnek. Nica 2000 és 2004 között a PSD-kormány idején a távközlési tárcát irányította.

A PDL Gheorghe Pogeát jelölte a pénzügyi tárca élére, aki 2005 és 2006 között miniszterelnök-helyettesi rangban a gazdasági kérdésekért felelt. A közlekedési tárca élére Radu Berceanu került, aki a PD ellenzékbe kerüléséig ugyanebben a minőségben volt tagja a Tăriceanu-kormánynak. A fejlesztési tárca Vasile Blagának jutott, aki 2004 és 2007 között belügyminiszterként tevékenykedett. A gazdasági tárcáért Adriean Videnu korábbi bukaresti főpolgármester felel, a védelmi minisztériumot Mihai Stănişoară vezeti, aki 2007 óta az államfő nemzetbiztonsági tanácsadója volt. A távközlési tárca élére Gabriel Sandu kerül, a gazdasági végzettségű, a liberálisoktól átigazolt politikus eddig nem töltött be magasabb tisztséget. A turisztikai tárcát is egy, korábban a PNL-ben politizáló személy kapta: Elena Udrea. A művelődési tárca élére Teodor Paleologu politikai szakértő, publicista kerül, az ifjúsági és sportminisztériumot pedig Monica Iacob Ridzi volt EP-képviselő töltheti be.

A PSD Marian Sârbut jelölte a munkaügyi tárca élére, aki 2000-től 2003-ig ugyanezt a funkciót töltötte be a Năstase-kormányban. Az oktatási tárcát Ecaterina Andronescu vezetheti majd – ő is kipróbálhatta már a PSD-kormány idején, milyen a miniszteri bársonyszékben ülni, ugyanebben a tisztségben. Az egészségügyi miniszter Ionuţ Bazac lesz, aki 2000 és 2002 között a mezőgazdasági tárca európai ügyekért felelős államtitkára volt. A mezőgazdasági tárca Ilie Sârbunak jut, aki 200 és 2003 között már betöltötte ugyanezt a tisztséget. A kisvállalkozásokért és a kereskedelemért Constantin Niţă felel majd, a jogász- és gazdasági végzettséggel rendelkező politikus nem töltött be magasabb kormánytisztséget korábban. A belügyi tárca élére Gabriel Oprea kerül, ő is dolgozott már ugyanebben a minisztériumban: 2003-tól 2004-ig a közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltötte be. A külügy élére Cristian Diaconescu kerül, és számára sem ismeretlen a minisztérium, hiszen 2000 és 2004 között államtitkárként tevékenykedett itt. A környezetvédelmi tárcát Nicolae Nemirschi vezetheti, aki szakirányú végzettséggel is rendelkezik, ám eddig jórészt a konstancai önkormányzatban töltött be jelentősebb tisztségeket. A parlamentért való kapcsolattartásét felelős tárca nélküli miniszter Victor Ponta lesz, a volt ügyész 2001 és 2004 között a kormányzati ellenőrző testületet irányította.

Az igazságügy-miniszter személye egyelőre ismeretlen, a két párt ugyanis arról állapodott meg, hogy ebbe a tisztségbe egy független szakértőt neveznek ki. Emil Boc kijelölt miniszterelnök közölte, a miniszter személyéről kétpárti megállapodás keretében döntenek. A pártja által jelölt miniszterekről úgy nyilatkozott, a jelölések során a tapasztalatot, az érettséget és a fiatalságot vették figyelembe.

A miniszter-jelölteket péntektől hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok, az új kabinetről hétfőn, a kormányprogrammal egyszerre szavaz a törvényhozás. Petru Călian, a képviselőház mandátumigazoló bizottságának elnöke ugyanakkor bejelentette, mind a 334 képviselő, így Kötő József mandátumát is igazolták, annak ellenére, hogy az ellen Benedek Imre óvást nyújtott be.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés