
Ha Victor Ponta nem nyeri meg a novemberi államfőválasztást, az súlyos következményekkel járhat a Szociáldemokrata Pártra (PSD) nézve – ez volt a végkicsengése a PSD vezetősége kedd délutáni rendkívüli ülésének, amelyet azt követően hívtak össze, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által ellene folytatott vizsgálatok miatt lemondott képviselői mandátumáról Viorel Hrebenciuc, a párt egyik legbefolyásosabb politikusa.
2014. október 22., 16:512014. október 22., 16:51
A feszült hangulatú ülést a Gândul portál birtokába jutott felvételek szerint a Hrebenciuc-botrány határozta meg, pontosabban az a DNA által lehallgatott telefonbeszélgetés, amely során Hrebenciuc ajánlatot tett Dan Şova pártszóvivőnek: amennyiben az hajlandó lépéseket tenni a korrupcióellenes törvény módosítása ellen, hogy az immár ne vonatkozzon rá, támogatni fogja őt a pártelnöki tisztség elnyerésében, amennyiben Victor Ponta pártelnököt államfővé választják.
Az ülésen Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke éles hangon bírálta Dan Şovát, amiért az a kampányra való koncentrálás helyett máris pártelnöki babérokra tör. A két politikus között már hónapokkal ezelőtt megromlott a viszony, mivel mindketten szemet vetettek a pártelnöki tisztségre.
Dragnea fölrótta, hogy miközben ő az elmúlt három választási kampány során az első vonalban állt, és kampányfőnökként győzelemre vitte a pártot, Şova a saját pecsenyéjét sütögeti. Leszögezte: ha folytatódik az eddigi gyakorlat, a párt elveszíti az államfőválasztást. „Ha Ponta nem nyeri meg az elnökválasztást, jövőre már nem ülünk ennél az asztalnál” – hangzott Dragnea figyelmeztetése.
Mint arról beszámoltunk, Ponta az ülésen megbüntette a renitens politikusokat. Şova mellett felfüggesztette minden párttisztségéből a szinténa lelnök Marian Vangheliét, aki egy rejtett kamerás filmfelvételen a pártelnököt és pártbeli ellenfelét, Sebastian Ghiţát szidta, valamint Ghiţát is, aki előzetes egyeztetés nélkül adott ki olyan közleményt, amelyben Şova és Hrebenciuc párttagságának felfüggesztését követelte.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!