Továbbra is a téli ítéletidő határozza meg a délkelet-romániai megyék életét, a további napokban pedig kemény fagy várható.
2014. december 30., 16:572014. december 30., 16:57
Bár a hétfői állapothoz képest – amikor három megyében vörös szintű hóviharriasztást rendeltek el – valamelyest enyhült a helyzet, kedd reggel még mindig 17 főutat zártak le a hófúvás miatt összesen kilenc megyében. Annak függvényében aztán, hogy milyen ütemben csitult a hófúvás, és milyen sebességgel sikerült megtisztítani őket, az útzárakat fokozatosan oldották fel.
Az erős havazás összesen két emberéletet követelt: miután egy fiatal Vaslui megyei nőhöz késve ért ki a behavazott út miatt a mentő, és ezért már nem lehetett megmenteni az életét, hétfőn este Tulcea megyében egy terhes nő halt meg a késve kiérkezett mentőautóban.
Egy másik, Bákó megyei terhes nőt kedden a SMURD gyorsmentőszolgálat helikopterével kellett kórházba szállítani, miután a mentőautó az útviszonyok miatt képtelen volt eljutni hozzá. Brăila megyében egy idős nőhöz kihívott mentőautó elakadt a hóban, a mentő személyzetének gyalog kellett folytatnia az útját, hogy ellássa a beteget.
A mentőegységeknek összesen közel ezerkétszáz személyt kellett kimenteniük a hó fogságában rekedt mintegy 600 gépkocsiból, miközben egyes településeken fennakadások voltak a közmű-szolgáltatásokban is. A Krassó-Szörény megyei Nándorhegyen keddre virradóra tízezren maradtak földgáz nélkül a mínusz 12 fokos fagyban, Brăila megyében pedig 59 településen szűnt meg a vízszolgáltatás.
Folytatódtak a komoly fennakadások a vasúti közlekedésben is: a hóátfúvások nyomán járhatatlanná vált vágányok miatt 21 vasúti járatot töröltek. A légi közlekedés sem volt zökkenőmentes. A hóeltakarítási és jégtelenítési munkálatok miatt a bukaresti repterekről 30 perces, illetve egy órás késéssel indultak a gépek.
Javult viszont a helyzet a Fekete-tenger partján, ahol ismét megnyitották a heves vihar miatt vasárnap este lezárt kikötőket.
A meteorológusok arra figyelmeztetnek: a havazás után kemény fagyok jönnek a következő három napban: Erdély keleti részében akár mínusz 26 fokra is süllyedhet a hőmérők higanyszála szilveszter éjszaka, de a következő napokban máshol is mínusz 10 fok körüli hőmérsékletre kell számítani.
A nappali hőmérséklet mínusz tíz és nulla fok között alakul. Nem csupán Romániában okoz gondot a kemény tél: hasonló problémákkal néznek szembe Bulgáriában, Macedóniában, észak-Olaszországban és Magyarország délkeleti részén is.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!